Meghal Joseph Arthur Gobineau francia író
2004. szeptember 13. 12:06
A Párizs melletti Ville d'Avray mellett született 1816. július 14-én. Három évtizeden át diplomata volt (Svájcban, Perzsiában, Görögországban, Brazíliában és Svédországban). Barátjának tudhatta Bismarckot és a brazil királyt. Irodalmi alkotásai közül jelentős a reneszánszról szóló, öt nagy részre tagolt élőképsorozata, amelyben Itália történelmének 1490 és 1560 közé eső hét évtizedét elevenítette meg. Másik neves műve az Értekezés az emberi fajok egyenlőtlenségéről című, tisztán filozófiai alkotása, amelyben vizsgálta a fajok kialakulását és az evolúciót. Művében az árjagermán fajok - szerinte az angolok, az észak franciák és a belgák - magasabb rendűségét hirdette. Ezt a nézetét használták fel később a náci ideológusok, s ezért teljesen indokolatlanul fajelmélet megalapítójaként is emlegetik. Pedig ő a németeket nem is sorolta az árják közé, a fajok keveredését pedig befejezettnek tekintette, a reá való későbbi náci hivatkozás tehát teljesen megalapozatlan. Torinóban érte a halál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap