Középkori népirtás nyomai Új-Mexikóban
2007. július 17. 12:00
A 13. század közepén egy távoli új-mexikói kanyonban brutális mészárlással számoltak le az ott élő törzzsel, akik igen különleges és elzárkózó életmódot folytattak.
Korábban
A hét csontvázat rejtő helyszínre 2005-ben az Egyesült Államok Erdészeti Szolgálatának munkatársa, Tony Largaespada bukkant rá, amikor egy, a közelben korábban talált csontvázat szerettek volna újratemetni. A szakértők a helyszínre megérkezve vették észre, hogy az erózió több másik csontvázat is láthatóvá tett. Az Oregoni Egyetem antropológusa, Greg Nelson szerint az akkor kiásott hét személy közül egyet sem temettek el, így a csoportot minden bizonnyal egy meglepetésszerű támadással győzték le. A régészek a közelben egy leégett lakóhely nyomait is megtalálták.
Az új csontvázak a kultúra furcsa egyediségébe is bepillantást engednek. Két áldozatnak ugyanis olyan szándékosan torzított koponyája van, amelyet a szakértők szerint a kontinens délnyugati részén még sosem találtak. A hasonló, elzárkózó közösségre utaló jelek pedig talán segíthetnek megérteni, hogy miért váltott ki ellenszenvet a gallina civilizáció a szomszédai körében - állítja Nelson. A kutatók szerint azonban ez csak egy előzetes feltevés, mert a vizsgálatok még folynak, és biztosat még nem tudnak mondani.
Nelson és Largaespada szerint a klimatikus viszonyok változásával a 12-13. században a térségben egyre kevesebb víz állt rendelkezésre, és ezzel komoly villongások kezdődhettek az ott élők között. A szárazság egy nagyszabású migrációhoz vezetett, és ekkor hagyhatták el sziklába vájt lakhelyeiket a szintén titokzatos módon eltűnt Anasazi indiánok is. Ilyen körülmények között pedig az egyébként elzárkózó gallina civilizáció könnyen céltáblává válhatott, és mert a térségbe érkezésük a szárazság megjelenésével egy időben történt, ők lettek a környezeti változások bűnbakjai is.
A torzított koponyák rejtélyére és az eltűnt népek titkaira azonban a mai napig nincs megnyugtató magyarázat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap