Szemináriumok miatt figyelték a cseh államfőt
2007. június 14. 09:00
Václav Klaus jelenlegi cseh államfőt a nyolcvanas években két éven át rendszeresen figyelte az akkori kommunista Állambiztonsági Hivatal (STB) - derül ki a politikus aktáiból.
Korábban
A titkos ügynökök rendszeresen átkutatták Klaus akkori irodáját, lehallgatták munkahelyi és lakástelefonját és elolvasták levelezését - írja szerdán a Mladá Fronta Dnes című liberális napilap a birtokába került mintegy 200 oldalnyi dokumentumra hivatkozva. A Klaus-dosszié 1984 és 1986 között keletkezett. Még ma is figyelik: Klaus idén áprilisi moszkvai látogatásán
"Gondoltam, hogy megfigyelnek. Pontosan azonban nem tudtam hogy ki, illetve nem is nagyon érdekelt" - reagált Klaus a dokumentum felfedezésére. A Kluk (Fiú) fedőnevű iratcsomót a belügyminisztérium levéltárában találták meg a kutatók. Az iratokból kiderült, hogy Klaus feleségét, a szintén közgazdász képzettségű Líviát is megfigyelték.
Václav Klaus azzal hívta fel magára a kommunista állambiztonság figyelmét, hogy a nyolcvanas években akkori munkahelyén, a Csehszlovák Állami Bankban, illetve a lakásán gazdasági szemináriumokat rendezett, amelyekre az egyik ügynöki jelentés szerint "nem marxista és jobboldali" beállítottságú embereket is meghívott.
A térség mindennapjait kommunista titkosszolgálati múlt nehezíti: nálunk nemrég Ungváry Krisztián fedte fel a Dialógus-csoport történetét, míg a német fővárosban tizenhét évvel a Stasi feloszlatása után még ma is szervezetekbe tömörül a volt keletnémet állambiztonsági szolgálat több ezer tagja.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap