Kiásták a Közel-Kelet legrégibb városát
2006. november 23. 13:15
Megiddo kora bronzkori templomát már egy évtizeddel ezelőtt felfedezték, ám a most folytatott ásatásokon derült csak ki, hogy itt állhatott a Közel-Kelet legrégibb és legnagyobb emberi települése is.
Korábban
Ásatás a világ legrégibb városában
A kutatók már a kora-bronzkori templom 1996-os megtalálásakor is egy kiemelten fontos és szokatlanul összetett épület meglétére gyanakodtak. A legutóbb folytatott ásatásokon aztán kiderült, hogy a templom a korábban gondoltnál jóval korábban épült, és a vártnál is nagyobb volt.
Megiddo ókori alapítású város a mai Izrael területén. A Biblia szerint itt fog sor kerülni a végső csatára, az Armageddonra is, amikor a "fenevad" erői összecsapnak Isten hadaival, melyet Mihály arkangyal vezet. A hat évezreden keresztül lakott település az ókor egyik legfontosabb kereskedelmi és közlekedési csomópontján feküdt, ennek köszönhetően többször vívtak mellette döntő és pusztító ütközeteket, és itt zajlott le a világtörténelem első feljegyzett csatája is az egyiptomiak és a hettiták között. A város első régészeti feltárása 1930-ban kezdődött meg. Végül pedig egy modern különlegesség: Megiddo volt az a hely, ahová egy pápa a szentföldi helyek közül elsőként látogatott: 1964-ben VI. Pál itt találkozott Izrael elnökével. A hely 2005-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára. |
A most feltárt templom |
Megiddo közelében, Tel Rehov és Beit Yareah mellett az elmúlt években már találtak hasonló hatalmas épületeket, ám azok a most megtalált komplexumnál jóval kisebbek és fiatalabbak. Ez arra utal, hogy a most feltárt lehet a kora-bronzkori Közel-Kelet valaha talált legnagyobb és legösszetettebb épületkomplexuma.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.