Kikiáltják a független Grúz Demokratikus Köztársaságot
2004. szeptember 13. 12:06
A grúz (kartvel) törzsek már a Kr.e. III-II. évezredben a Kaukázuson túli területen éltek. A III-IV. században közöttük is elterjedt, s államvallássá lett a kereszténység. A Grúzia területén létrejött különböző államalakulatokból a XI-XII. században centralizált monarchia alakult a Bagratidák vezetésével. A tatárdúlást, majd Timur Lenk hódítását követően a XV. század végén az ország vazallus királyságokra esett szét, s a XVI-XVIII. században a Kaukázus meghódítására törő Irán és Törökország vetélkedésének terepévé vált. A küzdelembe bekapcsolódott Oroszország is, amely először 1801-ben Kelet-Grúziát, majd 1803-tól - több orosz-iráni háború következményeként Nyugat-Grúziát is fennhatósága alá vonta. A cári Oroszország összeomlását követően 1918. május 26-án kikiáltották a független Grúz Demokratikus Köztársaságot. Három évvel később egy felkelés nyomán a bolsevikok megszerezték a hatalmat, s 1921 elején kikiáltották a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaságot, majd 1922 végén csatlakozott a Szovjetunióhoz. 1936-tól önálló szovjet köztársaság volt. Az 1980-as évek végén Tbiliszi az elsők között jelentette be, hogy külön akar válni a Szovjetuniótól. Az 1990. október-novemberi parlamenti választások nyomán a Kerekasztal-Szabad Grúzia ellenzéki koalíció került többségbe, megszerezve a szavazatok 64 százalékát. Az új parlament az 1991. márciusi referendum eredményét megerősítve 1991. április 9-én határozatot hozott a köztársaság függetlenségéről. Az 1995. augusztus 24-én elfogadott alkotmány Grúziát elnöki köztársasággá nyilvánította.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap