Viták kísérik a velencei hídépítést
2007. január 23. 12:30
Hetven év után első alkalommal épül híd a lagúnák városában, a terveket és a kivitelezést azonban élénk vita kíséri, ennek legújabb fordulójában a mozgássérültek kritizálták a sztárépítész műremekét.
Korábban
Velencében a híres Canal Grandén 1854-ig csak a Rialtónál lehetett átkelni, ekkor azonban megépült az első Accademia híd. Az utolsó komolyabb hídépítő beruházásra 1934-ben került sor, így a város 2001-ben igen komoly fába vágta a fejszéjét, amikor egy új híd terveinek elkészítését rendelte meg.
A hidat - 70 másik építészt megelőzve - a spanyol Santiago Calatrava tervezte, aki korábbi munkáival ellentétben most az egyszerűséggel próbálta megnyerni a város lakóit, így hiányzik majd a tőle megszokott kábelkötegek dzsungele, és egy fémből és üvegből komponált szerkezet ível majd a csatorna felett. A híd igazán modern, ám mégsem kerül összeütközésbe környezetével, mivel részben isztriai márványból, Velence legfontosabb építőanyagából készült.
Mindez persze komoly vitákat váltott ki, mert egyesek szerint a híd túl alacsony, míg mások a 4 millióról 6,5 millió euróra felkúszó költségvetést bírálták. A L'Espresso egyik decemberi cikkében Gianfranco Rocatagliati professzor arra is figyelmeztetetett, hogy a turisták nagy száma a híd összeomlásához is vezethet, mivel az alacsony, tartószerkezet nélküli ív feszítőerejét nem bírja ki a Canal Grande két partja. Ha pedig ez nem lenne elég, az olasz mozgássérült szervezetek is bírálták a hidat, mondván annak üveglépcsői számukra nem teszik lehetővé az átkelést - amit az olasz törvények szerint minden új középületben biztosítani kell.
A probléma megoldására a hatóságok két javaslattal éltek: az első szerint a mozgássérültek ingyenes vaporetto-bérletet kapnának, így nem lenne szükségük a híd használatára. A második szerint pedig buborék alakú üvegliftek futnának a híd ívén, amiben nyugodtan átkelhetnek. Ez utóbbi ötlet azonban az építész ellenkezését váltotta ki, aki továbbra sem hajlandó lemondani eredeti elképzeléséről, és nem hajlandó elfogadni az aggódó statikusok érveit sem.
A következő hónapok így egy új beruházó megjelenésével, vagy az aggályok figyelmen kívül hagyásával, és a híd eredeti tervek szerinti megépítésével telhetnek majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer tegnap
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky tegnap
- Az államként működő olasz maffia vallásos jelképei tegnap
- Mi volt Nofertiti varázsának titka? tegnap
- Kire mondták először: First Lady? tegnap
- Mitológiai lények, melyektől rettegtek a múltban tegnap
- A felejthetetlen szerelem jelképe lett a „paloták koronája” tegnap
- A kvantumbiológia mellett a női nemért is rajongott Erwin Schrödinger 2025.01.04.