2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Feltárják az első állandó Tisza-hidat

2006. október 30. 13:15

Megkezdték a régészek az ország legkorábbi, 1562-ben Szolnokon épített Tisza-hídjának kutatását, a munkálatoknál a technika legújabb vívmányait is hasznosítják.

A szakember tájékoztatása szerint a kutatás célja a Tisza-medrében 2003 nyarán talált hídmaradványok víz alatti kiterjedésének és méreteinek megállapítása, fotó- és videó-dokumentációjának elkészítése, illetve az egyes hídmaradványok abszolút kormeghatározása.

Ahol egykor híd állt

Három évvel ezelőtt egy rekordnak számító, rendkívül alacsony tiszai vízállás idején bukkantak rá az egykori fahíd maradványaira. Azóta megtörtént a leletek kormeghatározása és biztossá vált, hogy valóban a legkorábbi, 1562-ben épült Tisza-híd cölöpjei kerültek elő.

Szolnok legelsõ hídja a török korban magyar mesteremberek keze nyomán kocsányos tölgybõl készült, 5,5-6 méter szélességû és 110 méter hosszú volt. Az átkelõ karbantartását a megszállók megbízásából debreceni ácsok végezték, a feljegyzések szerint a hidat igen gyakran kellett javítani, mivel a téli jégzajlás sokszor megrongálta. Szolnokon egyébként 1906-ig csak fahidak íveltek át Tisza felett, a legutolsónak is a jég jelentette a végzetét.

A feltárás folytatását a helyi önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Alap és a szolnokiak támogatása tette lehetővé, ez a munka öt napon át, a hétvégén is folyik. Elsőként az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület különleges szonárja (hangradarja) segítségével beazonosítják a mederben lévő maradványokat. A berendezés kamerával összekötve háromdimenziós képet alkot a Tisza medréről. A szonár jelzései nyomán helyi könnyűbúvárok merülnek a folyóba, és bójákkal jelölik meg a felfedezett cölöpöket. Végül a hídmaradványokból mintákat vesznek, ezeken elvégzik majd az abszolút kormeghatározást.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár