Újra a régi lesz az ország egyik legöregebb hídja
2006. augusztus 28. 08:00
Az eredeti állapotnak megfelelően állítják helyre a gyöngyöspatai műemlék hidat - írta a Népszabadság. Mivel a kis Heves megyei település önerejéből nem tudta volna a munkát elvégeztetni, indultak a kulturális és szellemi örökség megóvása érdekében kiírt uniós pályázaton. Ebből a forrásból megközelítően 12 millió forintot nyertek, amit a település hárommillióval egészít ki.
Egyes források szerint 1804-ben, a hiteles iratok szerint 1823-ban építették a Danka-patakon átívelő hidat. Az ország egyik legrégebbi hídja eredetileg két nagyobb és egy kisebb ívvel készült. A kis ív alatt a malompatak folyt, amely kétszáz méterre a hídtól egy malomkereket hajtott. Idővel a malmot elbontották, és a hetvenes években a két szélső ívet betömték. A statikai vizsgálatok szerint ezt semmi sem indokolta. Felmerült az a gondolat, hogy a legkisebb ívet mélyítik, és így sétautat alakítanak ki. Ez azonban éppen statikai okokból megvalósíthatatlannak bizonyult.
A hidat középen Nepomuki Szent János szobra díszíti. Ezt néhány évvel ezelőtt állították helyre. A híd felújításával együtt a környék tereprendezése is megtörténik, amit a patai önkormányzat önerős beruházásként valósít meg.
A teljes cikk a Népszabadságban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.