Medici-összeesküvés: sírrablóktól a múzeumokig

Újságírók a jól működő biznisz nyomában

Konspiráló Mediciek a kora újkorban

Már egy éve tart a Los Angeles-i Getty Múzeum kurátorának bírósági tárgyalása Rómában, ahol Marion True-t műtárgyak tiltott kereskedésével vádolják. Tettestársát, egyben a botrányos ügy fővádlottját, Giacomo Medicit tavaly nyáron fogták perbe és ítélték 10 éves szabadság vesztésre, de a letartóztatások köre ezzel még nem zárult be. Mások mellett a Vatikán, a New York-i Metropolitan Múzeum, a Bostoni Szépművészeti Múzeum és a londoni Sotheby's aukciósház is magyarázkodni kényszerül, hogy miként jutott hozzá nagyértékű antik ritkaságokhoz.

Egyesek szerint a könyv nagy hiányossága, hogy a szerzők nem beszéltek az érintettekkel. Ám Peter Watson, a New York Times és a Sunday Times egykori újságírója, valamint szerzőtársa, Cecilia Todeschini, tolmács és nagy nevű hírügynökségek munkatársa vérbeli oknyomzó riporterek, akik néha a szakmai etikát félretéve igyekeztek a teljes igazság birtokába jutni. Ennek érdekében az olasz nyomozóhatóságokkal együttműködve szemtanúként és vádlottként is feltüntették magukat, így nyerhettek bepillantást a titkos bírósági aktákba.

Ezek nyomán derült fény arra is, hogy a maga nemében egy Michelangelo képpel felérő, ún. Eufroniosz-kratér szintén illegális úton került New York-i Metropolitan birtokába. A konkrét eset pikantériája, hogy a lefoglalt fényképek egyikén maga Giacomo Medici pózol a kiállítási darabbá vált antik görög váza mellett, büszkén mosolyogva, a jól végzett munka tudatában.

Mindamellett a nyomozás talán legérdekesebb részét mégis a kezdeti megdöbbenések jelentették. Az ügy egészen 1995-ig nyúlik vissza, amikor egy csempész németországi medencéjében nyolc apuliai vázát találtak, az alvilági közvetítő irataiból pedig a tiltott műkincs-kereskedelemmel foglalkozó bűnbanda teljes hálózata kibontakozott. Így jutottak el Medici központi genfi raktárába, ahol aztán ezernyi freskó, váza és egyéb ókori lelet, valamint bizonyító erejű dokumentumok és fotók rántották le a leplet az évek óta "jól működő bizniszről". A fényképek némelyikén tökéletesen nyomon követhető egy-egy tárgy sorsa: koszosan, éppen a földből előkerülve, majd restaurálás közben, s végül impozáns kiállítási tárgyként tündökölve, vagy dollár-százezres kikiáltási áron a kalapács alatt látható.

Annak persze örülhetünk, ha a sok-sok műkincs eljut a közönséghez, hiszen vannak országok, ahol a régészet legnagyobb gondja éppen ennek ellenkezője. (A Múlt-kor például a múlt héten számolt be az ír régészet katasztrófájáról, miszerint az évi több ezer darab, újonnan felszínre került lelet többségét a lakosság sosem ismerheti meg.) A probléma a helyi (ez esetben olaszországi) ásatásokban és műtárgy-kereskedelemben való részvétel érdekeltté tételében lehetne, bár sokak szerint az illegális tevékenységek megszűntetése talán csak a történelem hiú ábrándja lehet.