Meghal IV. Murád szultán
2004. szeptember 13. 12:06
Murád 1612. június 12-én született. Az Oszmán Birodalom trónját 1623-ban foglalta el, ekkor mindössze 11 éves volt. Uralkodását sokáig édesanyja, Köszem tartotta befolyása alatt. Számos nehézséggel kellett szembenéznie, ezek közül is a legkomolyabb problémát a janicsárok 1631-es lázadása jelentette, amely során a nagyvezírt is meggyilkolták. A szultán számos esetben kegyetlen megoldáshoz nyúlt: Anatóliában 20 ezer lázadót végeztetett ki. Megpróbálta a mérhetetlen korrupciót is visszaszorítani, kevés sikerrel. Az oszmán hagyományokhoz `csatlakozva` 1635-ben meggyilkoltatta testvérét, Bajezidet. Nem sokkal később két másik fivére is osztozott testvére sorsában. IV. Murád szívesen tartózkodott háremében, számos olyan történet keringett, amely a szultán erkölcsiségét erőteljesen megkérdőjelezték. Külpolitika terén szembekerült Perzsiával és az azeri területekkel. 1638-ban Bagdadban óriási mészárlás végrehajtását rendelte el. A szultán Mezopotámia megszállása után nagy terveket dédelgetett, azonban Bagdadban májzsugor következében elhunyt. Halálos ágyán parancsot adott, hogy végezzék ki az Oszmán-dinasztia utolsó élő tagját, Ibrahimot (aki a testvére volt), azonban a parancsot már nem hajtották végre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap