I. Bajbarsz
2005. szeptember 20. 19:12
Hatalomváltás a mamelukok élén
Bajbarsz, I., teljes nevén AL-MALIK AZ-ZÁHIR RUKN AD-DÍN BAJBARSZ AL-BUNDUKDÁRÍ vagy ASSZÁLHÍ, Bajbarsz más írásmóddal BAIBARSZ (szül. 1223. a Fekete-tengertől északra - megh. 1277. július 1. Damaszkusz, Szíria), az Egyiptomban és Szíriában uralkodó legjelentősebb mamlúk szultán 1260-tól; a mongolok és a keresztes lovagok ellen folytatott hadjáratairól, valamint belső közigazgatási reformjairól vált híressé. A Szirat Bajbarsz c. népi legenda, amely életének állítólag hiteles történetét beszéli el, ma is népszerű az arab világban.
A Fekete-tenger északi partján, a kipcsak törökök országában született. A mongolok 1242 körül törtek be a kipcsakok földjére, és Bajbarszt sokakkal együtt eladták rabszolgának. Végül az egyiptomi Ajjúbida-dinasztiából származó asz-Szálih Nadzsam ad-Dín Ajjúd szultán tulajdonába került. Bajbarszt, akárcsak a szultán valamennyi új rabszolgáját, a Nílus egy szigetére küldték katonai kiképzésre. Miután felszabadították és felavatták, kinevezték a szultáni testőrség egyik osztagának az élére.
Első kiemelkedő katonai sikerét akkor érte el, amikor az Ajjúbida-hadsereg parancsnokaként 1250 februárjában al-Manszúra városánál megütközött a IX. Lajos vezette francia keresztes seregekkel. Magát Lajost is foglyul ejtették, majd később hatalmas váltságdíj fejében szabadon engedték. A mamlúk tisztek egy csoportja Bajbarsszal az élén még ugyanebben az évben meggyilkolta Túrán Sáhot, az új szultánt. Az utolsó Ajjúbida-szultán halálát a zűrzavar időszaka követte, és a rend még a Mamlúk Szultánság első éveiben sem állt helyre.
Bajbarsz, aki magára haragította az első mamlúk szultánt, Ajbakot, más mamlúk vezetőkkel együtt Szíriába menekült. 1260-ban hívta vissza őket Egyiptomba a harmadik szultán: al-Muzzafar Szajf ad-Dín Kutuz. A visszatérő mamlúk vezetők ismét a hadsereg élére kerültek, és a szultán ráadásul egy falut is adományozott Bajbarsznak.
Néhány hónappal Bajbarsz visszatérte után, 1260 szeptemberében, a mamlúk csapatok Palesztinában legyőzték a mongol hadsereget Nábulusz mellett. A csatában, melyben számos mongol vezér elesett, Bajbarsz az előhad vezetőjeként tűnt ki.
Bajbarsz arra számított, hogy katonai érdemeiért jutalmul megkapja Aleppó városát, a szultán azonban nem tett eleget kérésének. Útban hazafelé Szíriába, Kutuz szultán elé járult, és egy foglyul ejtett mongol lányt kért magának ajándékba. A szultán beleegyezett, mire Bajbarsz kezet csókolt neki. Erre az előre megbeszélt jelre a mamlúkok Kutuzra vetették magukat, Bajbarsz pedig kardjával nyakon döfte a szultánt. Ezzel magához ragadta a hatalmat, és negyedik mamlúk szultánként a birodalom élére állt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek 19:05
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül az 1996-os dagesztáni túszdrámát 17:05
- Látványos színpadi shownak hitték Richmondban a tűzvészt 09:54
- A Watergate-botránnyal teljesen aláásta hatalmát Richard Nixon 09:05
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét tegnap
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról tegnap
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking tegnap
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását tegnap