Artemisz istennő elveszett templomára bukkantak egy görög szigeten

2017. szeptember 25. 08:52 MTI

Svájci régészek megtalálták Artemisz görög istennő több mint száz éve keresett szentélyét a görögországi Évia szigetén fekvő Amarüntosz falu közelében - közölte pénteken a görög kulturális minisztérium.

Artemisz istennő elveszett templomára bukkantak egy görög szigeten

Az Artemisz-szentély (Artemiszion) létezése az ókori görög dokumentumokból, köztük Sztrabón görög földrajzi író műveiből ismert volt, de maradványainak helyét egész ez év nyaráig nem tudták biztosan azonosítani. A templom maradványai mintegy 10 kilométerre fekszenek attól a helytől, ahol korábban feltételezték.

Az elmúlt tíz évben svájci régészek Karl Rebernek, a Lausanne-i Egyetem professzorának vezetésével próbálták meghatározni a templom helyét. A feltárások során találtak egy vastag falat, amely a templom melletti oszlopcsarnok része volt, és az épület egy nagyobb részét is sikerült feltárni. Görög hírportálok szerint az idei ásatásokon bukkantak a régészek olyan bizonyítékra, amely véglegesen megerősítette, hogy az Artemiszion maradványait találták meg Évia szigetén.

Az épületeket a Kr. e. 6. és 2. század közötti időszakban emelték. Találtak egy szökőkutat, Artemisz-feliratokat, Artemisznek és ikertestvérének, Apollónnak és anyjuknak, Létónak szóló felajánlásokat. Ez az Artemisz-szentély volt az istennő fő kultuszhelye az Athénhoz közeli térségben.

Az ókori Hellászban Artemiszt, a Hold és a vadászat szűz istennőjét, a nők és gyermekek védelmezőjét sokfelé tisztelték, nagy ünnepségeket rendeztek számára. Amikor a leányok elérték a pubertás kort, akkor Artemisznek ajánlották őket, mint szüzeket. Amikor férjhez mentek, egy áldozati máglyán fel kellett áldozniuk addigi szűz gyermekéletük holmijait, így a babákat, játékokat és hajfürtjüket.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma