2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kérdések és válaszok a nagy háborúról

2014. július 14. 13:08

Bombáztak-e az első világháborúban?

Fegyveres konfliktusban először 1911-ben, a Líbiában folyó olasz-török háború idején dobtak le bombát repülőgépről, így a nagy háborúban is birtokba vehették a hadviselő felek a levegőt, ahonnan könnyű célpontnak bizonyult az alattuk lévő ellenség. Ennek hatása nem mérhető a több mint 20 évvel később zajló második világégéshez, ahol például csak Berlin városára 79 ezer tonna bombát dobtak le.

Kezdetben a németek a Zeppelin-léghajókat vetették be 1914 nyarán, amelyek 800 kilogrammnyi bombával szórták meg Antwerpent. A magasan szálló légi jármű felderítésre kevésbé volt alkalmas - nagy teste és lassúsága miatt könnyű célpontnak számított volna, ha a földközelben közlekedik - így inkább bombavetésre alkalmazták. Később London és Párizs bombázásánál is igénybe vették a léghajókat. Védekezésül több helyen áramszünetet rendeltek el annak érdekében, hogy a zeppelinek pilótái nehezebben tudják bemérni a célt.

1917-től már főként bombázó repülőgépekkel jelentek meg a németek a brit fővárosa felett, június 17-én például162 londoni vesztette életét, 594 pedig megsebesült egy bevetés során. 1918-ra a légi háború komolyabb méreteket öltött, s gyakori volt a németországi ipari üzemek felett a brit repülő látványa, Párizst pedig folyamatosan támadták a német gépek.

A repülők rövid időn belül már egymással is légi harcot vívtak, a pilóták - akik csekély számuk okán gyakran ismerték egymást - eleinte revolverrel vagy karabéllyal lövöldöztek egymásra. Később egy francia pilóta - Roland Garros - döntött úgy, hogy gépét gépfegyverrel szereli fel, amelyet aztán átvett, és tökéletesített a másik oldal is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár