Műharckocsi és farepülő kellett a D-nap sikeréhez
2014. június 6. 10:34 Csernus Szilveszter
Korábban
Gyarmatbirodalmi érdekek és az „elő-partraszállás”
Az 1942 júniusában megtartott 2. washingtoni konferencián a brit kormányfő ismét a Mediterrán hadszíntér elsődlegességéről győzködte szövetségesét, amit az augusztusi moszkvai tanácskozáson Sztálinnal is ismertetett. 1942-ben először Afrika megtisztításán volt tehát a sor.
Kelet-Afrikában a brit hadsereg addigra már legyőzte a Szudánba és Abbesszíniába befészkelt több százezer olaszt, megakadályozva ezzel, hogy Churchill szavaival élve „Olaszország hatalmas birodalmat alkothasson, melyre Caesar kora óta nem volt példa”. Az Egyesült Királyságban állomásozó egyre nagyobb amerikai erőket így először Afrikában vetették be: ez volt a Fáklya-hadművelet.
A sok kisebb szövetséges rajtaütés a francia és a norvég partokon nem hordozott nagy hadászati jelentőséget, közülük mégis kiemelkedik egy: a dieppei partraszállás. 1942. augusztus 19-én a Le Havre és Calais között félúton fekvő kikötőt hatezer szövetséges partraszálló lepte meg a Jubileum-hadművelet keretében, amely bár borzasztó vereséggel végződött, a célját elérte: a szövetségesek a „helyszínen” tökéletesítették a partraszálló technikát.
Dieppénél a németek lelőttek ezer partraszállót és kétezret foglyul ejtettek, míg veszteségeik 345 halott és négy fogoly volt. A németek, bár a levegőben veszítettek majdnem ötven vadász- és bombázórepülőt is, maguk is kitapasztalhatták a partraszállás körülményeit, amit segített, hogy a szövetséges géppark is a kezükbe került. Normandia főpróbája így taktikailag alapozta meg a partraszállást.
Miközben a Fáklya-hadművelet még tartott, a frissen elfoglalt Marokkóban Dwight Eisenhower először vetett pillantást brit kollégáival a franciaországi partraszállás terveire, amely a Hűbérúr („Overlord”) fedőnevet kapta. A megvalósítására azonban még várni kellett. 1943 januárjában Casablancában ismét találkozott Churchill és Roosevelt, Charles de Gaulle-al kiegészülve: itt nemcsak a Japán, Német- és Olaszország végső megadásáig folytatandó harcban egyeztek meg, de azt is elhatározták, hogy az 1943-as évet a Földközi-tengeri előretörésnek szentelik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Nyár nélküli évben született Shelley őrült tudósa
- Pilótává válása előtt autók motorját tanulmányozta Steinschneider Lilly
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.