2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

800 éves a jáki monostor

2014. április 25. 10:22 MTI

A monostor megalapításának 800 éves évfordulóját ünneplik ezen a hétvégén a Vas megyei Jákon, a háromnapos ünnepségsorozat Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész koncertjével kezdődik pénteken este a jáki Szent György templomban - tájékoztattak a szervezők.

A koncerten fellép többek között a Savaria Szimfonikus Zenekar és a szombathelyi Madrigal Kórus, valamint a balogunyomi Belcanto kórus is - fűzték hozzá. Pénteken este egy gyalogtúra is indul majd Jákról, Kőszeg, az Írottkő, Pornóapáti érintésével vissza Jákra, az éjszakai túra résztvevői 60 kilométert tesznek meg. Szombaton különböző sportveresenyeket, labdarúgó mérkőzést, 800 méteres futóversenyt rendeznek, a Jáki templom mellett pedig egészen vasárnap délutánig kirakodóvásárt is tartanak.

Az ünnepségsorozat csúcspontját a szombaton este hat órakor kezdődő püspöki szentmise jelenti majd, amelyet Veres András szombathelyi megyéspüspök celebrál, és amelyen részt vesz Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, valamint Korzenszky Richárd tihanyi perjel, az áhítatban közreműködik a pannonhalmi Szent Márton Kamarakórus Áment Lukács vezényletével.

A szentmisét követően Sebestyén Ernő Liszt-díjas hegedűművész és Wolfgang Hamberger koncertjét, valamint a Bozsodi Quartett műsorát hallgathatják meg az érdeklődők, végül a Hunyadi László és a Bánk bán című operákból énekel áriákat Kiss B. Atilla Liszt-díjas tenor.

A jótékonysági koncertek célja, a 13. századi román stílusú templom freskóinak, köztük a főoltárt díszítő, Szent Györgyöt ábrázoló freskó megmentése. Az Árpád-kori templom homlokzati részét 2013-ban 150 millió forintos állami támogatással részben felújították, a templom teljes rekonstrukciója becslések szerint 1 milliárd forintba kerülne.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár