Megnyitják Mussolini legtitkosabb bunkerét
2013. március 25. 10:32
Rómában, a reneszánsz kori Palazzo Venezia alatt bukkantak rá arra a bunkerre, amit még Benito Mussolini egykori fasiszta olasz miniszterelnök építtetett a második világháborúban - számolt be a La Stampa olasz napilap, amely első ízben közölt fotót az építményről.
Korábban
A még 2010-ben felfedezett építmény a tizenkettedik olyan bunker, amit Mussolini használt, s mind közül ez volt a legtitkosabb – írta a La Stampa. A „hagyománynak” megfelelően hamarosan ezt is közszemlére teszik és megnyitják az érdeklődők előtt. A római városvezetés villanyvilágítást szerel a bunkerbe, érintőképernyős információs táblát készít, s egy légószirénát is elhelyez, hogy még átélhetőbbé tegye az élményt a turisták számára.
A kilenc szobából álló bunkert a város szuperintendense, Anna Imponente és Carlo Serafini építész fedezte fel az építmény felett álló 15. századi palota, a Palazzo Venezia restaurálásakor. A Palazzo Venezia egyike Róma első három reneszánsz kori épületeinek, jelenleg a Museo di Palazzo Veneziának ad otthont.
Az óvóhely 15 méterre van a föld felszínétől, s bár nem fejezték be, a falakon látott lyukak arra utalnak, hogy a tervezők víz- és villanyvezetéket akartak bekötni. Serafini szerint a néhol két méter vastag falak kitűnő védelmet nyújthattak volna egy esetleges légicsapás ellen. „Valószínű, hogy csak magának Mussolininak és még egy személynek tervezték, minden bizonnyal szeretőjének, Claretta Petaccinak” – közölte Serafini.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét tegnap
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról tegnap
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking tegnap
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását tegnap
- Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon tegnap
- Életének utolsó éveit házi őrizetben töltötte a zseniális Galileo Galilei tegnap
- Napjainkig heves vitákat gerjeszt Marco Polo keleti utazása tegnap
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora 2025.01.07.