Dán herceg a digitális útvesztőben
2009. november 19. 12:06
Shakespeare Hamletjének 32, ma is létező quarto-kiadásának digitális változata került fel az internetre. A különleges archívum végre minden korábbinál teljesebb betekintést biztosít a mű születésének történetébe.
Korábban
A Shakespeare Quartos Archive végre úgy teszi lehetővé a kutatók számára, hogy forráskritikai módszerekkel megvizsgálják a Bárd egyik leghíresebb darabjának korai nyomtatott kiadásait, hogy fel kéne keresniük az azokat őrző intézményeket. A különleges honlap lehetővé teszi a nagyfelbontású lapok összehasonlítását, keresését, és akár jegyzetekkel történő ellátását is.
Erre azért is szükség lehet, mert a Hamletnek több korai változata is létezik: az egyikben például a híres „lenni, vagy nem lenni” sor egy teljesen más jelenetben hangzik el, míg az egyik variáns kétszer olyan hosszú, mint a kanonizált változat. A különböző kiadásokból az is kiderül, hogy Shakespeare mára szállóigévé vált sorai akár előadásról előadásra is változhattak.
Kéziratokkal azonban nem rendelkezünk, így a korai kiadások lehetnek a legjobb források azzal kapcsolatban, hogy Shakespeare eredetileg mit írhatott. A példányokat annak idején már rögtön a darab első bemutatója után árulni kezdték. A nyomtatványok segítségével jobban kiderül, hogy a darabok szövege miként formálódott az előadások és a színészek előadása során. A negyedrét íveken (quarto) megjelent darabokat olcsón állították elő, ezért bárkihez eljuthattak.
A quarto-kiadások szövege állhat a legközelebb ahhoz a szöveghez, ami annak idején a Globe-színházban elhangzott, bár a szöveg az előadások során valószínűleg egyre finomodott, módosult. A quartók valószínűleg Shakespeare munkadarabjai lehettek, esetleg próbapéldányok, vagy olyan változatok, amelyeket a színészek emlékezete nyomán írtak le. A quarto-példányok nem jelentek meg nagy számban, mert a közönség körében nem voltak népszerűek, és nem származott belőlük anyagi haszon.
A transzatlanti összefogás az oxfordi Bodleian Könyvtár és a washingtoni Shakespeare Könyvtár együttműködésében valósult meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap