Hétvégi várkalauz: Nagykereki
2009. április 18. 14:21
Debrecenből délkeleti irányban több úton is eljuthatunk a román határ menti Nagykerekire. Itt találhatjuk meg a helyi hagyományban Bocskai-várkastélynak nevezett épületet, melynek históriája messzi évszázadokba repít minket.
Korábban
A községet már az Árpád-házi uralkodók idején megemlítette a Váradi Regestrum szövege. A középkor későbbi időszakából több forrás áll rendelkezésre: ezek szerint a környék földjeit birtokló Ártándy család e helyen egy erődítményt emeltetett. Régészeti kutatások hiányában azonban csak valószínűsíthető, hogy e korai épület maradványait a napjainkban látható négyszögletes, belső udvaros reneszánsz várkastélyban kereshetjük.
Fénykorát a 16. század végén élte, amikor Bocskai István szerezte meg. Tulajdonosa kényelmes lakhatást biztosító rezidenciává alakította, a külső homlokzatokat sgrafittos vakolattal díszítette. A háborús, nyugtalan idők azonban szükségessé tették a külső várfalakat, mély vizesárkokat és tornyokat is, melyek segítségével az őrség visszaverhette a rabolni vágyó ellenséget. Erre az 1604-es esztendőből ismerünk példát, amikor a Rudolf császár és király önkényuralma ellen felkelt Bocskai várát a helyőrség sikerrel védelmezte meg az ostromló császári katonasággal szemben.
A következő évszázadban gyakorta váltakoztak urai, a Bethlen famíliától hozományként Zólyomi Dávid szerezte meg, majd más famíliák is magukénak mondhatták. 1660-ban azonban Szejdi Ahmed budai pasa hadai feldúlták és porrá égették. Korabeli leírás szerint a fényes várkastélyból csak romok és üszkös törmelékek maradtak, a környék is elnéptelenedett.
Az oszmánok kiűzése után lassanként telepesek költöztek a lakatlan területre, akik újra benépesítették az elvadult határt. A bécsi udvar a hozzá hűséges földesuraknak adományozta a felszabadított területeket, így Nagykerekit Josef Kiczing császári hadbiztos szerezte meg. Tőle Csanády Sámuel alezredes kezébe került, aki 1770-ben a várrom alapjainak felhasználásával felépítette barokk stílusú kastélyát, amit a következő évszázadban formáltak át a napjainkban látható alakjára.
Látogasson Nagykerekibe!
Web: www.civertan.hu
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap