170 ezer ember haláláért felelhet egy auschwitzi őr
2015. február 19. 07:43
170 ezer gyilkosságban való bűnrészességgel vádolnak egy 93 éves egykori auschwitzi őrt - jelentette a The Local német nyelvű internetes lap.
Korábban
A 93 éves férfi - akinek a neve egyelőre nem ismert - a vád szerint 1942 januárjában érkezett Auschwitzba, ahol egészen 1944 júniusáig teljesített szolgálatot - közölte a detmoldi (Észak-Rajna-Vesztfália) ügyészség.
Auschwitz a második világháború során a németek által lerohant Lengyelország területén létesített koncentrációs és megsemmisítő táborok hálózata volt, amely az Auschwitz I-ből (Stammlager vagy főtábor, amely elsősorban adminisztratív központként szolgált), Auschwitz II-Birkenau-ból (Vernichtungslager, a megsemmisítő tábor), s az Auschwitz III-ból állt (a munkatábor), illetve további 45 altábor tartozott hozzá.
A vád szerint a férfit ugyan az Auschwitz I-be osztották be, de részt vett a foglyok felügyeletében is, mikor azok megérkeztek Auschwitz II-Birkenauba - ez volt az a hely, ahol az áldozatok többsége az életét vesztette. Az auschwitzi múzeum hozzávetőlegesen 1,3 millióra teszi a táborkomplexumba deportáltak számát, akik közül 1,1 millió volt zsidó, többségük elpusztult, míg a Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret.
A vádlott védőügyvédje, Johannes Salmen elárulta, hogy bár ügyfele elismeri, dolgozott Auschwitz I-ben, de tagadja, hogy Birkenauban is szolgált volna és hogy részt vett a tömeggyilkosságokban. Az ügyészség szerint azonban a férfi igenis járt Birkenauban, sőt az 1936-ban létrehozott SS-Totenkopfverbände tagjaként a szerelvényeket őrizte, illetve a foglyok szétválogatásában is közreműködött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap
- Mindenkit elvarázsolt, ha énekelni kezdett Édith Piaf, a „kis veréb” 2024.12.19.
- Alois Alzheimer egész életét a segítségnyújtás elve vezérelte 2024.12.19.
- Amíg meg nem küldték unokája levágott fülét, nem fizetett váltságdíjat a Getty család feje 2024.12.19.
- Szokatlanul enyhe ítéletet kaptak a frankhamisítók 2024.12.19.