II. Lajos magyar és cseh király halálának körülményei, földi maradványainak sorsa közel fél évezrede áll a viták kereszttüzében. Már a mohácsi csatavesztést követő menekülés közepette kérdezgethették egymástól a túlélők: hol van a király, és mi történt vele? A kérdésre máig nem tudunk megnyugtató választ adni.

Az egykorú forrásokból – különösen Brodarics István kancellár beszámolójából – jól ismert, hogy már a végzetessé vált ütközet előtt is vita folyt a király személyéről, tudniillik részt vegyen-e a csatában, vagy – a korban egyáltalán nem kirívó esetként – egy biztonságos helyen várja meg a kétséges küzdelem végét. A sajátos hadi (a magyarok Szulejmán hadjáratát sorsdöntőnek érezték) és belpolitikai (Lajos szerény tekintélye a katonai táborban) helyzet megkövetelte, hogy a magyar király ott legyen a hadba szállók között. A csata utáni zavaros történetet tovább bonyolította, hogy a Lajos mellé rendelt gyors lovon ülő testőröket Tomori Pál, a magyar seregek fővezére – kényszerből vagy rossz helyzetfelismerésből? – még az ütközet megkezdése előtt a jobbszárnyon túl feltűnt török erőkre küldte. Ezzel a lépésével a magyar királyt éppen azoktól a katonáitól fosztotta meg, akik segíthették volna a biztonságos és gyors menekülésben. Ennek alapján kaptak szárnya azok a rosszindulatú híresztelések és alattomos pletykák, amelyekben először Lajos nyomtalanul eltűnik, majd holttestét a magyarok elrejtik, végül a királyt barátai megölik.

Hol a király?

A középkori magyar állam augusztus 29-én összeomlott, a politikai elit jelentős része hősi halált halt a csatatéren. Mária királyné Pozsonyba menekült, a török erők végigpusztították az ország középső részét egészen a budai várig, és október elején elhagyták Magyarország területét. Ekkor vált lehetővé, hogy Mária egy katonai expedíciót indítson férje holttestének a felkutatására. A küldetés sikerrel járt, a csapat vezetője Sárffy Ferenc győri várkapitány és kanonok, Lajos halálának szemtanúja Ulrich von Czetritz udvari kamarás segítségével találta meg a magyar király holttestét. Miután Lajos maradványait illő módon nyugalomba helyezte a majdani temetése helyszínén Székesfehérvárott, a várkapitány erről október 19-én Győrben részletes beszámolót írt Brodarics kancellárnak. Alig három héttel később az ugyanitt megkoronázott Szapolyai János már nem tudta tovább tartani a gyorsan romló testet, így eltemettette a magyar királyt. Egy évvel később nővére Anna, özvegye Mária és sógora Ferdinánd jelenlétében újratemették Lajost. Ez már harmadik volt a sorban, mivel a fent említett udvari kamarás, Czetritz nem ott találta meg a királyt október közepén, ahol látta vízbe fúlni másfél hónappal korában. Ugyanis Lajos első eltemetői Mohács környéki jobbágyok voltak, akik közvetlenül a csata után – megfosztva a magyar királyt az azonosításához szükséges ruházatától, páncélzatától és fegyvereitől, ezzel mintegy elrejtve Lajost a törökök elől – elföldelték a mocsaras víz partján. Ez a három végtisztesség, Szapolyai későbbi viselkedése, valamint Sárffy Ferenc beszámolójának egyes részei még tovább bonyolították az amúgy sem egyszerű történetet, és további találgatásoknak adtak teret – nem csak a múltban, hanem az elmúlt években is.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2016. tél számában olvasható.