2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

Valóban egyértelműen csapás volt az 1944. júliusi Valkűr-hadművelet kudarca?

2018. július 12. 15:28 Múlt-kor

Európa sorsa

Számolni kell továbbá a negatív következmények között azzal a sajnálatos ténnyel is, hogy a szövetséges győzelemnek volt egy hatalmas árnyoldala: Európa keleti felének kommunista vezetés alá kerülése és szovjetizálása a háborút követően. Ezt a folyamatot aligha tartóztathatta volna fel a viharvert német haderő akkor sem, ha az összeesküvők valamilyen úton-módon esetleges különbékét kötnek a nyugati szövetségesekkel (habár abban csupán az 1945. februári jaltai konferencián állapodtak meg a felek, hogy Németországtól kizárólag feltétel nélküli megadást fogadnak el, nehezen képzelhető el, hogy a nyugati szövetségesek beleegyeztek volna abba, hogy a velük kötött béke után egy, a nácizmustól többé-kevésbé megszabadult Németország tovább folytassa háborúját a Szovjetunió ellen).

A valószínűbb eset az, hogy az egyértelmű vezetés nélkül maradt, a puccsisták és a pozícióikhoz ragaszkodó nácik között őrlődő haderő (amelynek egy nem elhanyagolható része – a Waffen-SS –  továbbra is egyértelműen a párt érdekeit szolgálta volna) még kevésbé tudott volna ellenállni a Vörös Hadsereg lehengerlő előrenyomulásának, miközben a június 6-án partra szállt – az Európában tartózkodó szovjet haderőhöz képest még igen csekély – brit és amerikai erők még jócskán Franciaországban voltak. Joszif Sztálin előtt így nem állt volna akadály Németország egészének elfoglalását illetően, ami után seregei puszta létszámát tekintve sem elképzelhetetlen, hogy még nyugatabbra is kitolja Európa Vörös Hadsereg által „felszabadított” – és ezáltal a háború után kommunista rendszerek alá helyezett – részét.

Paradox módon tehát von Stauffenberg merényletkísérletének kudarca volt az, ami lehetővé tette, hogy Nyugat-Európát a demokrácia iránt elkötelezett országok csapatai szabadítsák fel (majd a Marshall-terv segítségével hamar talpra legyenek állítva gazdaságilag), és a napjainkig Európa keleti felének gazdasági helyzetét meghatározó szovjetizálás ne nyúljon még nyugatabbra.

Valóban elég lett volna Hitlert megölni?

Mint már fentebb szóba jött, a náci kormányzat Hitler halála ellenére nyilvánvalóan ragaszkodott volna saját hatalmához, és igyekezett volna elkerülni a felelősségre vonást. Ezzel von Stauffenberg és társai nem számoltak megfelelő mértékben. Az összeesküvők cselekedetei azon idő alatt, amikor még halottnak hitték Hitlert, nem abba az irányba mutatnak, hogy határozottan és erélyesen képesek lettek volna végrehajtani további terveiket, amelyek maguk sem voltak feltétlenül jól átgondolva – valahogyan egyszerre kellett volna a Rastenburg melletti erdőben és Berlinben is lenniük. Az egyetlen hely, ahol valóban megkezdődött egyfajta hatalomátvétel, Párizs volt, ahol a Wehrmacht tisztjei letartóztatták az SS tagjait, mielőtt kiderült volna, hogy a Führer életben maradt.

A kormányzás intézményeit igen nehéz feladat lett volna gyorsan megtisztítani a náci párt iránt elkötelezettektől, a Valkűr-hadművelet végrehajtói pedig erre 1944. július 20-án aligha álltak készen. Emellett az utókor gyakran esik abba a hibába, hogy az összeesküvők valahogy a szövetségesek oldalán álltak, és készek lettek volna feladni a Harmadik Birodalom hódításait, majd beleilleszkedni a szövetségesek által felvázolt világrendbe. Ez egész egyszerűen nem igaz – von Stauffenberg és körének vezetői mindenekelőtt német nacionalisták voltak, akik a nácizmus romjaiból igyekeztek volna menteni a menthetőt. Ugyanaz a revansista láng égett bennük az első világháborút követő német generáció fiaiként, mint a nácikban, és általában a német lakosság nagy részében.

Az a tény, hogy a mögéjük beállt különféle ellenállók – mint például Helmuth James von Moltke gróf Kreisau-köre, katolikus és protestáns egyházi körök vagy Julius Leber szociáldemokrata politikus – ilyen széles politikai nézeteket képviseltek, korántsem jelenti azt, hogy a puccs sikere esetén egy plurális német társadalom került volna kialakításra. A Valkűr-hadművelet sikeréhez elengedhetetlen volt a széles hátország, így von Stauffenberg és tiszti köre vélhetően mindenkivel igyekezett együttműködni, akivel tudott.

Összességében az jelenthető ki e rengeteg spekulációra lehetőséget adó kérdésben, hogy a Valkűr-hadművelet sikere esetén majdhogynem biztos, hogy nem ért volna azonnal véget a háború Európában, továbbá Németországban vélhetően jelentős belső instabilitás alakult volna ki, ami a Szovjetunió malmára hajtotta volna a vizet a kontinens egészén. Annyi teljességgel bizonyos, hogy az 1944. július 20-ai merényletkísérletről az utókor közvéleményében széles körben elterjedt kép jelentős árnyalásra szorul.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Carl Friedrich GoerdelerBudapest romjai az ostrom utánAmerikai csapatok vonulnak fel Párizs felszabadítását követően, 1944. augusztus 29.Claus Schenk von Stauffenberg grófSzovjet csapatok Budapest elővárosábanAz 1934-es nürnbergi pártgyűlésről készült felvétel Leni Riefenstahl Az akarat diadala című propagandafilmjébenCivilek Drezda romjai között a pusztító 1945 februári szövetséges bombázást követőenA Hitler által a robbanáskor viselt nadrág
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár