Tökéletes állapotban maradtak fenn az inkák által 500 éve feláldozott lámák
2020. október 26. 19:58 Múlt-kor
Korábban
Politika és vallás
Ebben az esetben az ünnepélyes lakoma célja is a birodalom új alattvalóinak kiengesztelése lehetett. Az állatáldozatok az isteneknek tett, jó termést és egészséget hozó ajándékok mellett politikai célt is szolgálhattak a terület megjelölésével. „Az áldozatok valószínűleg sokkal nagyobb lakomák és összejövetelek részei voltak, amelyeket az állam támogatott” – mondta el Valdez. „Az állam elnyerte a helyiek barátságát étellel és itallal, bebetonozva a politikai szövetségeket, miközben az itt elhelyezett áldozatok által az inkák a sajátjukénak mondhatták a földet.”
Tambo Viejónál az ásatások 2018-ban kezdődtek, a régészek eddig egy nagyobb tér, illetve egy jellegzetes inka vallási építmény, az usnu maradványait találták meg. Egy út nyomait is feltárták, amely a Nazca-völgybe, a híres Nazca-vonalak helyére vezetett.
Korábbi kutatások már megállapították, hogy a lámák igen nagy jelentőséggel bírtak az inka kultúrában. Míg a négylábú állatokat le is vágták húsukért, egyúttal igavonó és áldozati állatként is tartották őket. Habár a gyakorlatnak viszonylag kevés fizikai nyomát találták eddig, a feljegyzésekből tudható, hogy lámaáldozatot még az emberáldozatoknál is gyakrabban mutattak be.
A lámaáldozatokat általában az év meghatározott időszakaiban mutatták be: a források szerint az inka közösségek rendszerint száz állatot öltek le október táján a bőséges eső reményében, majd februárban a csapadék elállásáért.
Bernabé Cobo, a spanyol gyarmati korszak krónikása arról írt, az állatokat színezetük szerint különböző célokra áldozták fel. A barna bundájú lámákat a teremtő isten, Virakocsa számára ajánlották fel, míg a fehéreket a Napnak, a foltos szőrzetű lámákat pedig a mennydörgésnek áldozták fel.
Kétségtelen, hogy az inka áldozati felajánlásoknak mindig saját, különös jelentősége és célja volt. A kutatók megjegyezték tanulmányukban: „E szertartások által az inkák új rendet, új értelmezést és jelentőséget teremtettek, amelyek segítettek legitimálni és igazolni tetteiket mind a hódítók, mind a meghódítottak előtt.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.