Tíz találmány, amely a véletlennek köszönhető, a mikrohullámú sütőtől a Viagráig
2018. március 28. 14:18 Múlt-kor
Korábban
5. Fagylalttölcsér (1904)
A 19. század végén, amikorra a fagylalt elérhetővé vált a szélesebb tömegek számára is, többnyire papír-, üveg- vagy fémtálakban szolgálták fel azt. Az árusok kimérték egy ilyen alkalmatosságba, a fogyasztók pedig fizettek, majd miután kinyalták belőle, visszaadták a tálat. Persze sokszor vitték el a tálakat, vagy ejtették el és törték össze azokat. Az 1904-es Világkiállításon, amely a missouri St. Louisban került megrendezésre, több mint ötven fagylaltárus volt, és egy tucatnál is több gofriárus. Meleg volt, és a fagylalt jól fogyott, a meleg gofri azonban kevésbé. Amikor Arnold Fornachou fagylaltárus papírtálkái elfogytak, a mellette lévő gofriárus, egy Ernest Hamwi nevű szír sietett a segítségére azzal, hogy tölcsérbe tekerte egyik gofriját, amibe bele lehetett helyezni a fagylaltot. Ez a gofri lett a világ első fagylalttölcsére.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Piramist mindenkinek! 19:17
- 3700 éves elfeledett kőkör Farley Moor erdejében 18:35
- Munkácsy menedzsere 18:05
- A Melsonby-kincs, a vaskori elit titkai Észak-Angliából 15:10
- Másfél millió éves csonteszközöket találtak Tanzániában 14:37
- A szakálladótól az árnyékadóig: hét szokatlan adó a történelemből 14:20
- Új felfedezések Jézus hagyomány szerinti sírjánál 13:20
- A korabeli sajtó szerint Spanyolországba menekült Sztálin legkegyetlenebb bizalmasa 12:15