Nedves szivacs és űrszekér: extravagáns gondolatok a 17. századi holdutazásról

2021. augusztus 29. 08:46 Múlt-kor

Amikor Dr. John Wilkins 1640-ben felnézett az éjszakai égboltra, biztos volt benne, hogy az ember még az ő életében fel fog jutni a csillagok közé. Ráadásul úgy vélte, ő tudja is, hogyan. Kész terve volt a holdra szállásra több mint három évszázaddal azelőtt, hogy az első ember valóban az égitestre lépett volna.

Korábban

Wilkinsnek volt oka az optimizmusra: a XVII. század tele volt természettudományos áttörésekkel és felfedezésekkel. A mikroszkópok segítségével lehetővé vált a sejtek tanulmányozása, Galileo Galilei a feljavított távcsővel már a csillagokat és a bolygókat tanulmányozhatta, Kepler pedig megalkotta a bolygók mozgásáról szóló törvényeit.

A gyakorlati bizonyítékok kezdték felváltani a vallási dogmákat. Az anatómusként, lelkészként és matematikusként tevékenykedő Wilkins a tudományos módszertanra támaszkodott kutatásainál, de emellett úgy vélte, lehetséges az élet a Földön kívül is, mivel Isten nem hozta volna létre az Univerzumot tele lakatlan bolygókkal.

A lelkész-matematikus írásaiban egy kerekekkel ellátott szekeret vizionált, rajta egy, a háttámlánál elhelyezett forgó alkalmatossággal. Wilkins manapság már megmosolyogtató tervei azon elképzelésre támaszkodtak, hogy az űrben a légköri viszonyok nagyjából megegyeznek a földivel.

Úgy vélte, hogy mivel az utazók megszabadulnának a Földön ható mágnesszerű erőtől (a newtoni gravitációs elmélet előtt járunk szűk fél évszázaddal), az emberek munkavégzése, erőkifejtése drasztikusan lecsökkenne, ami pedig akár azt is eredményezhetné, hogy nagyon kis mennyiségre redukálhatnák táplálékbevitelüket, vagy akár teljesen el is hagyhatnák azt.

Elmélete alátámasztására egy német férfi beszámolóját is felhasználta, aki állítólag átaludta a telet, valamint hasonlóan eljáró – vagyis élelem nélkül több hónapig elélő – ókori indiai és görög emberek eseteit is felhozta. Már akkoriban is sokan úgy vélték, az ember minél magasabbra jut, annál kevesebb a levegő, a polihisztor azonban őket is megnyugtatta: egy nedves szivacs orr elé helyezésével ez a probléma is megoldható.

A beszélő szobor, valamint szivárványkészítő gép megalkotásával is kísérletező polihisztor különleges szekere mellett időről időre további „remek” ötletekkel bombázta a korabeli tudományos közéletet: többek között egy univerzális nyelvről értekezett, valamint egy olyan kód- és jelrendszerről, amely segítségével bárki közvetítheti gondolatait távoli barátainak függetlenül attól, mekkora fizikai távolság választja el őket egymástól.

Tudományos írásaival és a „sejt” fogalmának a biológiai diskurzusba való bevezetésével elismerést szerző természettudós végül többedmagával megalapította a Royal Societyt.

Wilkins egészen addig nem adta fel az űr meghódításának tervét, míg Robert Boyle és Robert Hooke kísérletei nyomán ki nem derült, az űrutazást nem lehetne túlélni (legalábbis az akkori technikai fejlettségi szinten). A polihisztor azonban tévedéseivel együtt is hozzájárult a tudomány fejlődéséhez, extravagánsnak ható ötletei pedig – mint az űrutazás és a távközlés – mára valósággá váltak.