Neandervölgyiek hagyhatták az „ördög lábnyomait” Olaszországban
2020. január 27. 18:15 Múlt-kor
A dél-olaszországi Campaniában található, mintegy 50 000 éve kialudt Roccamonfina vulkán egyik nevezetessége az oldalában található lábnyomok, amelyeket két lábon közlekedő élőlények hagytak több százezer évvel ezelőtt. A nyomok, melyeket nápolyi nyelven a „Ciampate del Diavolo”, azaz „az ördög lábnyomai” névvel illetnek, azáltal keletkeztek, hogy a rejtélyes élőlények – minden bizonnyal emberelődök – a még meg nem szilárdult vulkáni láván jártak, néhány órával vagy nappal a vulkán kitörése után.
Korábban
A 81 nyom legalább öt különböző egyedtől származik, a láva korát figyelembe véve a mai ember létrejötte előtt keletkeztek, egy körülbelül 345 000 évvel ezelőtti kitörést követően.
A talán a kíváncsiság által hajtott emberelődök – a vulkán környékén előkerült számos eddigi régészeti lelet alapján – akár rendszeres látogatói is lehettek a még aktív vulkánnak.
Olasz régészek és geológusok nemrég közelebbről is megvizsgálták a 2001-ben felfedezett nyomokat, ekkor derült fény arra, hogy az emberelőd-csoport nem sokkal azután hagyhatta nyomait, hogy a kitöréskor képződő piroklaszt ár lezúdult a hegy oldalán.
A forró gázokból, törmelékből és folyékony kőzetből álló ár vastagságától függően órák vagy napok alatt hűl le.
A nyomok egymáshoz képesti távolságából arra lehet következtetni, a minden bizonnyal még puha anyag nem lehetett elviselhetetlenül forró: a rajta lépkedő emberelődök 1 méter per szekundum sebességgel közlekedhettek, azaz nem siettek.
A tudósok szerint a réteg körülbelül 50 Celsius-fokos hőmérsékleten már járható lehetett, ám még elég puha is lehetett ahhoz, hogy a fennmaradt nyomokat hagyják a rajta közlekedők.
Érdekesség, hogy az egyik nyompár a többivel ellentétes irányba tart – lehetséges, hogy egy másik emberelőd-csoport más időpontban járt ugyanarra. A kíváncsiságon kívül hajthatta őket az eszközkészítéshez való anyagok szükségessége is.
A vulkánjárók kilétét illetően a nyomok mérete és formája alapján mind a Homo heidelbergensis (amely körülbelül 700 000 évvel ezelőtt alakult ki, és nagyjából 300 000 éve tűnt el), mind a Homo sapiens neanderthalensis (amely körülbelül 430 000 évvel ezelőtt alakult ki, és egészen 40 000 évvel ezelőtti eltűnéséig létezett) egyedei szóba jöhetnek a kutatók szerint.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.