Mindennapi frissítő a Közel-Keletről
2018. május 25. 19:45 Múlt-kor
Korábban
A szultáni szigor lecsap
A kávéházakban persze az ártalmatlan szórakozás mellett más szokások is elterjedtek. A vízipipa használata már a 17. században mindennapossá vált, de a kávézás mellett a vendégek megragadták az alkalmat arra, hogy ópiumot, hasist és más drogokat fogyasszanak el. Külön kávéházak is létrejöttek, hogy az erre vonatkozó speciális igényeket kielégítsék, de ezek már általában mocskos és elhanyagolt helyek voltak. Általában hét hasisszívó ember tengette bennük a mindennapjait, a kábítószerhez pedig jóakaratú emberek adományai folytán jutottak hozzá, akik úgy vélték, hogy bódulatuk révén tudnak társalogni Allahhal.
Az ehhez hasonló jelenségek miatt nem véletlenül fogadta a szultáni udvar, és a vallási tekintélyek bizonyos köreiben kétkedés a kávé és a kávéházak elterjedését. 1567-ben II. Szelim szultán parancsot adott a kávéházak bezárására, de ő volt az, aki ezzel együtt becsukatta a borkiméréseket és a bordélyházakat is, sőt, arra is utasítást adott, hogy a lefoglalt borkészletet sózással tegyék ihatatlanná.
Hogy a rendelkezés végrehajtása nem lehetett túl hatékony, arra leginkább az utal, hogy III. Murád szultán (1574 – 1595) 1583-ban ismét betiltja a kávéházakat, és gályarabsággal fenyegette meg azokat, akik nem tesznek eleget a szultáni parancsnak. 1589 és 1593 között további tiltó határozatok következtek, jelezve, hogy ez a tiltás sem érte el a célját. Ennek leginkább az volt az oka, hogy a török szellemi élet vezetői, és a hivatalnokok nem voltak érdekeltek abban, hogy a kedvelt kávéházaikat egyszerűen bezárják.
A legerőteljesebb tiltások IV. Murád szultán (1623 – 1640) idején érték a kávéfogyasztókat, az uralkodó ugyanis a dohányzás és az alkohol mellett a kávézást is betiltotta. Járőröket küldött ki a városba, hogy ellenőrizze a parancsainak a végrehajtását. Állítólag azt is megtette, hogy ő maga civil ruhát öltött, és éjjelenként felkereste a kis kávéházakat, amelyek megszegték a szultáni rendelkezést. Először számon kérte rajtuk a rendelkezés megszegését, majd, miután felfedte valódi kilétét, gyakran a saját kezével hajtotta végre az ítéletet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap