1770. május 16-án, a franciaországi Versailles-ban kötötte össze életét a tragikus sorsú, az akkor mindössze tizennégy esztendős Habsburg–Lotharingiai Mária Antónia Jozefa Johanna főhercegnő – közismertebb nevén: Marie Antoinette – és a nála egy évvel idősebb Bourbon Lajos Ágost dauphin – Franciaország trónörököse –, a majdani XVI. Lajos király. Frigyük a kor szokásainak megfelelően diplomáciai jelentőségű, mai szóval érdekházasság volt. A ceremóniák is a szigorú etikett szabályainak megfelelően zajlottak Bécstől egészen Versailles-ig.   

Mária Terézia mint I. (Lotharingiai) Ferenc német-római császár felesége, egyúttal Magyarország és Csehország királynője a birodalom érdekeit szolgálva rendezte gyermekei jövőjét: a 16 császári főherceg és főhercegnő közül tízen érték meg a felnőttkort. Tette mindezt az 1740–1748 közötti osztrák örökösödési, majd az 1756–1763 közötti, világméretű konfliktussá duzzadó hétéves háború sodrában. Nem nyugodott bele Szilézia 1740-es elvesztésébe sem, így 1756. május 1-jén ‒ Poroszország elleni irányuló ‒ békét kötött a háromszáz éve riválisnak számító Francia Királysággal, hogy visszafoglalja birodalma egykori leggazdagabb tartományát. A két dinasztia szövetségét, a tartósság jegyében, Mária Terézia egyik leányának és XV. Lajos francia király unokájának, Lajos Ágostnak a frigyével kívánták szentesíteni. Egészen 1768-ig, mint a trónörökös jegyese, az akkor mindössze tizenhárom éves Mária Antónia főhercegnő személye fel sem vetődött.

Kifinomult külső – zabolátlan lélek

Mária Terézia tizenötödik gyermekének neveltetése nagyban különbözött attól, amelyben testvérei részesültek. Az alacsony termetű, mindig vidám természetű, bájos főhercegnő vajmi kevés időt szánt tanulmányaira. A szigorú etikett helyett a magát folyton csinosítgató, nevelőnőit orruknál fogva vezető kislány életében nagyobb szerepet töltött be a nővéreivel való játék, valamint a zene. A családi körben franciamód csak Antoine-nak hívott Mária Antónia sem németül, sem franciául nem tudott írni; (az akkor) jelenlegi és jövendőbeli országa történelmét sem ismerte, alapműveltsége hiányos volt. Édesanyja kénytelen volt az utolsó pillanatban orvosolni gyermeke renoméját, igyekezett dámát faragni belőle. Ebben Jean-Georges Noverre, a kiváló táncmester, valamint két, Bécsben tartózkodó francia vendégszínész állt a rendelkezésére. Zenei érzékének köszönhetően, valamint tánctudása által hamar sikerült elsajátítania azt a fajta eleganciát és könnyed járást, amellyel a Versailles jelentette színpadon majd könnyedén le fogja venni lábáról a megmaradt osztrákellenes francia közvéleményt.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. nyár számában olvasható.