Hónap: január • Nap: 31
1291. január 31.
A pápa követét magyar ügyekkel bízza meg
IV. Miklós pápa János jesi püspököt követségbe I. Rudolf német királyhoz és I. Albert osztrák és stájer herceghez, hogy figyelmeztesse őket: Magyarország a Szentszékhez tartozik. A követet azzal is megbízta, hogy menjen Magyarországra, védje meg a Szentszék jogait, valamint tegyen jelentést az ország állapotáról. Minderre azért volt szükség, mivel a Habsburgok nem ismerték el III. András uralkodásának törvényes voltát.
1849. január 31.
Klapka győz Tokajnál
Klapka György ezredes serege (I. hadtest) Tokajnál sikeres védelmi harcot vív Schlik altábornagy hadtestével
1854. január 31.
Véget ér Japán elzárkózása a Nyugattal szemben
Miután 1853. július 8-án Matthew Calbraith Perry sorhajókapitány megjelenik flottájával Tokió előtt, és ultimátumban követeli az Egyesült Államok kereskedőinek beengedését az országba, a kanagavai szerződés értelmében Szimoda és Hakodate kikötők megnyílnak az amerikai hadihajók előtt. A japánok garantálják az amerikai tengerészekkel szembeni jó bánásmódot és konzulátus felállításában állapodnak meg az amerikaiakkal. 1640 óta a japán császárság a szigorú bezárkózás politikáját folytatja, a pusztán a hollandoknak engedélyezte a korlátozott kereskedelmet, hogy általuk tudomást szerezzen az európai találmányoktól. Megérkezésekor Perry átnyújtja Millard Fillmore elnök levelét, melyben a japán partokon hajótörést szenvedett amerikai polgárok jogainak tisztázását kérte. Ezenkívül az elsősorban kereskedelmi egyezményekről folytattak tárgyalásokat. Elutazásakor Perry kijelentette, hogy a császári kormány tavaszig kap haladékot a döntésre.
1869. január 31.
A Bécsben székelő horvát-szlavón udvari kancellária megszünteti működését
1878. január 31.
Oroszország fegyverszünetet köt Törökországgal
1881. január 31.
Megszületett Langmuir, Nobel-díjas amerikai fizikus és kémikus
Irving Langmuir New York-ban született 1881. május 31-én. 1932-től 1950-ig a General Electric Company laboratóriumának igazgatója volt. Kutatásai nagy szerepet játszottak az elektroncsövek, s ezáltal a rádiótechnika fejlődésében. Tengeralattjárókat észlelő berendezést, új mesterséges ködfejlesztő eljárást dolgozott ki. Feltalálta a gáztöltésű izzólámpát.1932-ben kémiai Nobel-díjat kapott a felületi kémia területén végzett kutatásaikért és elért eredményeiért. Woods Hole-ban hunyt el 1957. augusztus 16-án.
1882. január 31.
Rendszeres hajójáratok indulnak Fiuméből
A kormány szerződést köt az Adriai Magyar tengerhajózási Rt.-vel a Fiume és a nyugat-európai kikötők közötti rendszeres hajójáratok indítására.
1891. január 31.
Törvényt hoznak a vasárnapi munkaszünetről
1891. január 31-én a képviselőház elfogadta `az ipari munkának vasárnapi szüneteltetéséről` szóló törvényjavaslatot, amelyet a király 1891. április 9-én szentesített. A törvény július 15-én lépett életbe.
1891. január 31.
Meghal Meissonier francia festő
Jean-Louis Ernest Meissonnier rendkívüli technikai tudásának, aprólékos pontosságának és hatásos jellemábrázoló képességének köszönhette sikereit. Miután 1855-ben III. Napóleon megvásárolta egy képét, szinte kizárólag csataképeket és történelmi kompozíciókat festett I. és III. Napóleon korának eseményeiről. Ilyen például A vértesek, az I. Napóleon a friedlandi csatában és a Napóleon visszavonulása Oroszországban. Műveivel óriási népszerűségre tett szert egész Európában.
1897. január 31.
Zajlik a Magyarországi Szociáldemokrata Párt első országos földmunkás kongresszusa Budapesten
1914. január 31.
Tisza román politikusokkal találkozik
Tisza István miniszterelnök román nemzetiségi politikusokkal folytat tárgyalásokat. Eredménytelenül, mert Tisza feltételeit túl szigorúaknak találják.
1921. január 31.
Megszületett Mario Lanza tenorista
Fiatal korában a sporttal jegyezte el magát, s csak 19 évesen kezdett zongorázni és énekelni tanulni. 1942-től a Berkshire Music Centerben tanult tovább ösztöndíjjal, majd az ottani zenei fesztiválon tűnt fel. 1942-45 között katona volt, majd a rádióban énekelt és koncerteket adott. 1947-ben a New Orleans-i opera színpadán a Pillangókisasszony Pinkertonját és az André Chenier-t énekelte. 1949-ben került Hollywoodba, s hamarosan zenés filmek népszerű sztárja lett. Világhírét A nagy Caruso (1951) című film címszereplőjeként nyújtott alakításának köszönhette. További filmjei: Az éjféli csók, Halászlegény frakkban, A diákherceg, Szerenád, Arrivederci Roma, Egy nagy szerelem szerenádja. Európai hangversenykörutakon is nagy sikerrel szerepelt, mint opera-, hangverseny- és slágerénekes. Nemcsak kitűnő tenorista, de rokonszenves, természetes megjelenésű színész is volt. Jellegzetes olasz tenorja képes volt a hősi szárnyalás és a bensőséges líra érzékeltetésére. Karrierje tetőpontján halt meg 1959. október 7-én. Hanglemezei ma is népszerűek.
1924. január 31.
A szocdemek Londonban tárgyalnak
A Labour Party meghívására, A Szociáldemokrata Párt megbízásából, Peidl Gyula, Vámbéry Rusztem és a Bécsben hozzájuk csatlakozó emigráns Garami Ernő Londonban tárgyalnak.
1934. január 31.
Elítélik Karikás Frigyest és Killián Györgyöt
A Kir. Kúria ítéletet hirdet Karikás Frigyes és Killián György perében. (Mindketten többévi fegyházbüntetést kapnak.)
Bemutatják az alábbi filmeket: Éjjel a patikában (rendező: Gaál Béla), Pampák birkája (rendező: Cziffra Béla), Jaj de jó szeretni (rendező: Falus István).
1941. január 31.
Népszámlálást tartanak Magyarországon
Az ország területe 160165 négyzetkilóméter, a népesség száma 13643620 fő.
1943. január 31.
Kapitulációval ér véget a sztálingrádi csata
Friedrich Paulus vezértábornagynak és a német hadsereg déli, a sztálingrádi katlanban rekedt csoportjának fegyverletételével véget ér a Volga menti városért folytatott véres küzdelem. Február 2-án az északi csoport is megadja magát. A sztálingrádi vereséggel a német lakosság nyilvánvalóan tudatára ébred a Birodalom rossz hadi helyzetének. Sokak számára a kapituláció a második világháború végének kezdetét jelenti. A Vörös Hadsereg már 1942. november 22-én 270 000 német katonát kerített be Sztálingrád előtt. Két nappal később Adolf Hitler megparancsolta, `foglaljanak el sündisznóállást`. A Sztálingrádért folytatott harc már 1942 őszén elveszítette stratégiai jelentőségét. A bakui olajmezők - Hitler által a háború szempontjából döntőnek minősített - meghódítását nem lehetett többé keresztülvinni, így a német hadsereg számára egyetlen értelmes alternatívaként a frontvonal kiegyenesítése mutatkozott. Hitler parancsai a 6. Hadsereget azonban a Sztálingrád előtti kitartásra kényszerítették. November 25-én megkezdődött a körülzárt katonák légi úton történő ellátása. Hermann Göring, a légierő főparancsnoka ígérete ellenére, az ellátás nem volt kielégítő. A szükséges javaknak csak egyharmadát lehetett repülőgépen beszállítani. 1942 telén éhenhaltak az első katonák, az orvosi ellátás is hiányos volt, s lőszerből sem volt elegendő. Noha december 12-én Erich von Manstein vezértábornagy végrehajtott egy menetesítő támadást, azonban a Don hadseregcsoportot egy szovjet ellentámadás december 24-én visszaszorította. A körülzárt Paulus nem kísérletezett kitöréssel - amely a csapatok egy részét talán meg tudta volna menteni -, hogy ne cselekedjék Hitler parancsai ellenére. Január 31-én teljes a vereség, a Vörös Hadsereg katonái tovább nyomultak előre. A Sztálingrád körüli harcokban a várost teljesen lerombolták. Az öt és fél hónapos csatában 46 000-en meghaltak, 64 220 lakost kényszermunkásként a németek elhurcoltak. A katonák között a veszteségek szovjet adatok szerint 146 300 főt tettek ki a német és 46 700 főt a szovjet oldalon. A német légierő sztálingrádi bevetése során több mint 8000 embert veszített. A kapitulációval 107 800 katona került szovjet hadifogságba, mintegy 34 000 sebesültet és szakembert még a fegyverletétel előtt a légierő elszállított.
1956. január 31.
Meghal a Micimackó `atyja`
Alan Alexander Milne Londonban született 1882. január 18-án. Westminsterben és Cambridge-ben tanult, majd a Punch szatirikus hetilap munkatársa, később főszerkesztő-helyettes volt. Világhírt szerzett az 1924-ben kiadott gyermekverskötetével a When We Were Very Young (Amikor még nagyon picinyek voltunk). Roppant népszerűségét azonban a minden korosztály számára üdítő olvasmányt jelentő - 1926-ban kiadott - Winnie-the Pooh (Micimackó) című könyvével szerezte. Magyarországon Karinthy Frigyes fordításában Micimackó címmel 1935-ben (majd 1976-ban) jelent meg. A Micimackó színművet Karinthy Ferenc átdolgozásában a Petőfi Színház 1958-ban mutatta be. A könyvet húsz nyelvre fordították le, köztük eszperantóra és latinra is. Milne később megírta a Micimackó folytatását, a Micimackó kuckóját is, amely 1928-ban jelent meg. A fiú hazajön című darabját Magyarországon a Kis Színház 1948-ban adta elő, a Micsoda négy napból angol film készült. Visszaemlékezései szerint Róbert Gida - azaz - Christopher Robin Milne, az író fia nem sok örömét lelte a játékállat-birodalom vezérének szerepében. Úgy érezte, az élete ment rá arra, hogy lerázza magáról az aranyhajú kisfiú ráosztott szerepét. Véleménye szerint az apja által az ő gyerekkoráról lefestett idill ugyanúgy a képzelet szülötte volt, mint Micimackó, Malacka, Füles és a többiek bájos világa. Christopher Robin alig találkozott a szüleivel, kapcsolatuk formális, hideg légkörű volt. Szerinte apja saját fiatalításának eszközeként használta fel az ő gyerekkorát. `Amikor én hároméves voltam, ő is annyi volt, amikor én hatéves lettem, ő is annyi lett... egyszerűen szüksége volt rám, hogy ne kelljen 50 évesnek lennie` - írta önéletrajzában. Az olvasóközönség azonban csak örülhet, hogy a fiúi indulatnak nem sikerült lerombolnia azt a világot, amelyet a papa megálmodott.
1966. január 31.
Elindul a Luna 9
A Luna-9 szovjet holdszonda, amelyet 1966. január 31-én bocsátottak fel, február 3-án - első automatikus űrállomásként - leszállt a Hold felszínére a Viharok Óceánja térségében, a Reiner és a Maria kráterektől nyugatra és onnan elsőként közvetített panorámafelvételeket a Földre. Az űrhajózás történetében ez volt az első eset, hogy egy űreszköz idegen égitest felszínén működött és képeket közvetített. A felvételek analíziséből kiderült, hogy a Hold-felszínt nem borítja a korábban gondolt vastag porréteg.
1966. január 31.
Meghal Manship amerikai szobrász
Paul Manship eredetileg festőnek készült, de miután kiderült, hogy színvak, a festészet helyett a szobrászatot választotta. 23 éves korában elnyert egy három éves római ösztöndíjat. Rómában fedezte fel magának az archaikus és klasszikus görög szobrászatot, amely egész életművére rányomta a bélyegét. Az egyik legreprezentatívabb amerikai mesterként tartják számon, élete során számos kitüntetéssel halmozták el. Több emlékművét mintázta neoklasszicista stílusban. Az 1940-es évektől, a modernizmus amerikai térnyerése után alkotói stílusa háttérbe szorult, az addig nagyra becsült akadémizmusa kiment a divatból. Legnevesebb alkotásai: a Táncosnő gazellával című kompozíció és a Prometheus-szobor. 125 szobrát a minnesotai amerikai művészeti múzeumra hagyta.
1974. január 31.
A Minisztertanács határozatot hoz a helyi címerek és zászlók alkotásáról
Az államigazgatás decentralizálásának programjához tartozott a helyi tanácsi önállóság fokozása, és ennek egyik megnyilvánulása volt a Minisztertanács határozata a helyi címerek és zászlók alkotásáról. Ezeknek tükrözniük kellett a település hagyományait, ugyanakkor utalniuk kellett a szocialista fejlődésre is. Így jött létre a helyhez kötődő, de alapjában a `szocialista színeket` és formákat alkalmazó, címertani szempontból viszont botrányosan rosszul sikerült helyi címerek tömege.
1986. január 31.
Gázkitörtést fojtanak el Fábiánsebestyénben
1985. december 16-án forró víz és gőz tört fel Csongrád megyében a Kőolajkutató Vállalat Fábiánsebestyén község térségében végzett kutató fúrásánál. Több mint egy hónapos küzdelem után, 1986. január 31-én (nyugat)német és amerikai szakemberek segítségével sikerült elfojtani a kitörést. Magyarországon ez volt az első gőzkitörés.