Jól jövedelmezett az amerikai polgárháború azoknak, akik meglátták benne az üzleti lehetőséget
2021. szeptember 22. 15:07 Múlt-kor
Korábban
Testvéri milliók
Henry Sands Brooks 1818-ban alapította meg ruhakereskedését Manhattanben. 1833-as halála után négy fia, Elisha, Daniel, Edward és John örökölte az üzletét, amelyet 1850-ben elneveztek Brooks Brothersnek.
Üzletüket elsősorban a készre gyártott termékekre alapozták, amelyet elsőként vezettek be az Egyesült Államokban. Maga Lincoln is az ő öltözéküket viselte a második beiktatási ünnepségén. (Sőt, a meggyilkolása alkalmával is egy náluk gyártott ruházat volt rajta).
A háborúhoz nemcsak fegyver, hanem egyenruha is szükséges, a Brooks Brothers pedig már a háború előtt is beszállítója volt néhány fegyveres milíciának. New York állam a háború kezdetén 12 ezer uniformist rendelt meg.
A cégek többsége a nyersanyag-hiánnyal és az átlagos elkészítési idővel számolva adta le a rendelést, a Brooks Brothers képviselője azonban úgy vélte, hogy ezeken a problémákon hamar túllendülnek majd.
Ennek következtében viszont az első tételekben legyártott egyenruhák selejtes minőségűre sikerültek. A sötétszürke formaruha heteket sem bírt ki, egyáltalán nem volt vízálló és némelyikről még a gombok is lemaradtak. A céget mindenesetre kötelezték az így legyártott egyenruhák lecserélésére.
Az elégedetlenség más formában is megnyilvánult: amikor 1863-ban zavargások törtek ki New Yorkban, a Brooks Brothers üzletét is kifosztották, mivel jól tudták, hogy ott készülnek az egyenruhák.
Éjjel is folytatódtak a zavargások, ám az üzletet akkor már a 12 éves Francis G. Lloyd őrizte. Negyven évvel később ő lett a cég első, családon kívüli vezetője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn 14:20
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap