India ősi víztározói közt van, amelyik még ma is betölti eredeti szerepét
2021. május 2. 17:09 Múlt-kor
Korábban
Szobrok garmadája
Rani ki vav a középkori India szobrászatának egyik legjelentősebb emléke. A Maru-Gurdzsára építészeti stílus és a Szólanki-építészet hatásai tükröződnek rajta, párhuzamba állítható a korszakban épült modherai Nap-templommal, amelyet I. Bhimdev 1026-ban kezdett el építeni.
Ran ki vav egy fordított templomot formáz, ezzel is kiemelve a víz szentségét. Az építmény hét rendkívül kidolgozott lépcsős szintből áll, mindegyik szinten számtalan faragott ábrázolással díszítve, összesen ötszáz nagyobb, és több ezer kisebb vallási és mitológiai témájú szobrot felhasználva.
Közülük is kiemelkedik Visnu tíz megtestesülése, láthatjuk vadkanként, oroszlánemberként, törpeként, sőt, kilencedik megtestesülésében Buddhaként jelenik meg. A szobrok között fellelhető a templomot építtető Udajamáti királyné faragott alakja is, lótuszvirággal a kezében, miközben egyik szolgálója napernyőt tart a feje fölé.
Sajnos nem minden szobor maradt fenn épségben a történelem viharában. Egy részüket ma az épület előtt, a helyükről kiemelve lehet megtekinteni.
Az északnyugatról érkező mohamedán hódítók eleinte nem viseltettek különösebb türelemmel a helyi kultúra iránt, az Afganisztánban felemelkedő Gaznavida-dinasztia uralkodója, Mahmúd a szomnathi templomot kirabolta és lerombolta 1026-ban. Ran ki vav megmenekülését részben a fontos funkciójának, részben pedig a már említett elárasztásnak köszönheti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.