Így villamosoztunk a 20. században
2015. október 22. 14:56
Budapesten az első, zöldre festett, maximum óránkénti tíz kilométeres sebességgel „száguldó”, a Nyugati pályaudvar és a Király utca között közlekedő villamoskocsikat 1887-ben állították forgalomba. Európában ez volt az első városon belüli, közúti villamosvasút. A főváros 1924-től engedélyezte a felső vezetékek használatát, ami a szolgáltatás színvonalának emelkedéséhez vezetett. A kiöregedő típusok helyére 1956-tól kezdve a Ganz gyár által kifejlesztett UV-villamos lépett. A Budapest közlekedését fél évszázadon keresztül meghatározó szerelvények utolsó példányát 2007-ben vonták ki a forgalomból. A villamosközlekedés az 1970-es évektől kezdve, a két új metróvonal megépülése után fokozatosan háttérbe szorult, a Váci úti, Thököly úti és a Rákóczi úti vonalat pedig meg is szüntették, néhány villamosjárat nélkül azonban még ma is elképzelhetetlen lenne a fővárosi közlekedés. A Fortepan képeivel idézzük fel, milyen volt a budapesti villamosközlekedés a 20. században.
Korábban
„Világ proletárjai, egyesüljetek!“
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.