Hét rettenthetetlen kalandornő, aki beírta a nevét a történelembe
2017. július 21. 18:32
Korábban
Az első nő, aki meghódította az eget
Lilian Bland fiatal korában sportújságíróként dolgozott Írországban. A repülés iránti érdeklődését egy nagybátyjától kapott képeslap keltette fel, amely a francia repülőst, Louis Blériotot ábrázolta egyfedelű repülőgépével. A lány rövidesen a repülés megszállottjává vált, rendszeresen járt légibemutatókra és elhatározta, hogy nem csak a földről fogja szemlélni az akkoriban még igencsak extrémnek számító tevékenységet.
1910-ben hozzáfogott saját repülőgépének megtervezéséhez és megépítéséhez. Az új modellnek a Mayfly nevet adta, amely tulajdonképpen egy angol szóvicc volt arra utalva, hogy „ez vagy repülni fog, vagy nem”. Annyira izgatott volt, hogy első repülésével – vagyis az arra tett kísérlettel – még azt sem tudta kivárni, hogy megérkezzen a megrendelt benzintartály, ezért azt egy whiskey-s üveggel és egy hallócsővel igyekezett pótolni.
Bár a hevenyészett pótalkatrész nem vált be, hamarosan minden a helyére került és a gép még ugyanebben az évben a levegőbe emelkedett. Lilian Bland ezzel az első nő volt, aki egy motoros repülőgéppel sikeres repülést hajtott végre.
Még több alkalommal is repült a Mayfly fedélzetén, de végül aggódó édesapja alkut kínált neki: ha felhagy a repüléssel, vesz neki egy autót. Lilian figyelme ezt követően a motorsportok felé fordult, majd életének későbbi részében Kanadába költözött, ahol farmerkedni kezdett. Nyugdíjas éveire Angliában telepedett le és 1971-ben, 92 évesen hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján 11:20
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg 09:05
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap