Hét különös és bizarr csata a középkorból
2020. október 13. 08:29 Múlt-kor
Korábban
Részegek ritkán győznek
A 14. század végén a mai Belgiumhoz tartozó Gent lakói egyre kevésbé vették jó néven II. Lajos flamand gróf város feletti atyáskodását, ami főként abban nyilvánult meg, hogy a gazdasági privilégiumaikat megnyirbálta.
1379-ben a flamand polgárok Philip van Artevelde vezetésével fellázadtak Lajos ellen, akinek a legfőbb bástyája ezt követően a hűséges Brugge városa volt.
A két város ősi ellenfélnek számított a kereskedelemi rivalizálást tekintve.
1382 tavaszán a Gent-Oostende csatorna, a legfőbb hazai hajózási útvonal birtoklása miatt tört ki a legújabb viszály a két település között.
Miután a gróf blokád alá vonta a Gent felé vezető utakat, és a felkelők Lajos gróffal történő tárgyalásai is kútba estek, az egyetlen lehetőség a tengerre történő kijutásra a Brugge elleni támadás volt.
Gent városának hadserege végül május 3-án Brugge ellen vonult, ahol a polgárok éppen az évente megrendezésre kerülő Szent Vér körmenetet fejezték be.
Az ünnep igen fontos szerepet játszott a nyugat-flandriai település életében, ami általában abban testesült meg, hogy leitták magukat a sárga földig.
Miután hírét vették a közelgő ellenséges seregnek, kóválygó fejjel és szédülve – útközben még néhány bátorító italt elfogyasztva – botorkáltak ki a beverhoutsveld-i mezőre, ahol a fegyelmezetlen sereg hatalmas vereséget szenvedett, s a genti lakosok elfoglalták Brugge városát.
A gróf szégyenletes menekülése Flandria-szerte felkeléseket eredményezett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap