Hét bizarr boszorkánypróba, amelyekkel ténylegesen a halálba küldtek embereket
2017. augusztus 17. 14:58
Korábban
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy...
Egy középkori bölcsesség szerint a boszorkányok képtelenek voltak hangosan kiejteni a szájukon a Szentírás szövegeit, ezért bevett szokás volt a boszorkányok azonosításánál, hogy a vádlottnak idéznie kellett a Bibliából – általában el kellett mondania a Miatyánkot. Bár elsőre ez nem tűnik olyan nehéz próbatételnek, a gyakorlatban minden egyes tévesztést, kihagyást vagy nyelvbotlást a gonosz bizonyítékaként fogtak fel. Így mindaz, ami valószínűleg csak az illető tanulatlanságát vagy épp idegességét bizonyította, azonnali halálos ítélettel ért fel.
Ilyen „imateszteket” egészen a 18. századig használtak, így például egy 1712-es boszorkányper alkalmával, egy Jane Wenham nevű asszonyt azért ítéltek el, mert állítólag nehezen ejtette ki a „bocsásd meg vétkeinket” és a „ne vígy minket kísértésbe” részeket.
Előfordult azonban, hogy az ima hibátlan elmondása sem mentette meg a vádlottat. A salemi boszorkányperek során George Burroughs már a bitófánál állva, hiába idézte tökéletesen a Miatyánkot, ezt az ördög trükkjének minősítették és végrehajtották az akasztást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20