Faragott kőhalat találtak egy Bajkál-tó melletti őskori sírban

Egy aprólékosan kidolgozott, mintegy 7600 éves kőhalat találtak a régészek a szibériai Bajkál-tó partvidékén azonosított kora neolitikus temetkezésben. Az Archaeology, Ethnography and Anthropology of Eurasia című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a sírban elhelyezett különleges tárgy a korabeli vadászó-halászó közösségek hiedelemvilágába és technológiai fejlettségébe enged újabb betekintést.

Az Olhon régióban fekvő Huzsir-Nuge-IX lelőhely a Kitoj régészeti kultúrához tartozó kora neolitikus telepek és temetők hálózatának része. A szakemberek a területen egy ovális alakú sírt tártak fel, amelyben az elhunytat a jobb oldalára fektetve, felhúzott térdekkel helyezték végső nyugalomra.

A temetkezési rítus részeként a testet vörös okkerrel szórták be, a gödröt pedig nagyméretű kövekkel fedték le, hogy megvédjék a maradványokat a környezeti behatásoktól. Bár a csontváz rendkívül rossz állapotban maradt fenn, ami lehetetlenné tette az egyén biológiai nemének és életkorának pontos meghatározását, a fogakon elvégzett radiokarbonos kormeghatározás alapján a temetés mintegy 7600 évvel ezelőtt történt.

Az elhunyt mellé a közösség tagjai gazdag sírmellékletet helyeztek, amely egy nagyobb csonteszközből és tizenkét kőtárgyból állt. A leletegyüttes legkiemelkedőbb darabja egy szürke palából faragott miniatűr halfigura, amely 4,85 centiméter hosszú, 1,3 centiméter magas és alig 0,6 centiméter vastag. A szerény méretek ellenére a készítő nagy gonddal munkálta meg a felületet, így az apró tárgyon jól kivehető a hal háta, a bemetszett szájnyílás és a szemeket jelképező finom faragás. A figura közepén egy mély, körkörös barázda fut végig, amely a kutatók szerint a kőhal horgászzsinórhoz vagy más halászati eszközhöz való rögzítésére szolgált.

A Bajkál-tó vidékéről származó hasonló, korábban feltárt kőtárgyakat a szakirodalom hagyományosan mesterséges csaliként értelmezi. A kora neolitikus halászok ezeket a súlyozott eszközöket a ragadozó halak vonzására használhatták a nyílt vízi csónakos halászat, vagy a vastag jégtakaróba vágott lékeken keresztüli téli horgászat során.

A mostani felfedezés jelentőségét az adja, hogy a Huzsir-Nuge-IX lelőhelyről származó példányt egyértelműen és szándékosan egy temetkezési rituálé keretében helyezték a földbe. Bár a Kitoj-kultúra sírjaiban gyakran fordulnak elő a létfenntartáshoz kapcsolódó mindennapi eszközök, a kutatók szerint a kőhal jelenléte az elhunyt személyes identitását vagy társadalmi szerepét is tükrözheti, de pontosabb bizonyítékok hiányában nehéz megállapítani, hogy a faragvány rendelkezett-e mélyebb vallási jelentéssel.

Az Olhon régióban az eddig ismert legrégebbi kőhalak mintegy 7400 évesek voltak, így a frissen publikált lelet 150-200 évvel korábbra tolja ki ennek a speciális halászati technológiának a megjelenését a térségben. A tárgy rituális kontextusa bizonyítja, hogy a halászathoz köthető kellékek már 7600 évvel ezelőtt is szerves részét képezték az itteni halottkultusznak.

A Kitoj-kultúrát alkotó vadászó-halászó közösségek nagyjából 8000 és 7000 évvel ezelőtt népesítették be a Bajkál-tó és a környező folyórendszerek, főként az Angara vidékét. Túlélési stratégiájuk alapvetően a régió gazdag vízi erőforrásaira épült, ami évezredeken át meghatározta a mindennapi életüket és a technológiai fejlődésüket.

A szibériai neolitikum a Közel-Kelettel vagy Dél-Európával ellentétben nem a földművelés és az állattartás elterjedését jelentette, hanem a kerámiaművesség megjelenését és a halászati, valamint vadászati technológiák tökéletesedését. A Bajkál-tó vidéke a kőkorszakban is viszonylag sűrűn lakott területnek számított, ahol a helyi csoportok a zord éghajlati viszonyok ellenére sikeresen alkalmazkodtak a környezethez. A tajga és a hatalmas édesvízi tó ökoszisztémája bőséges táplálékot biztosított a halfajok, az édesvízi fókák és a nagytestű emlősök révén.

A Huzsir-Nuge-IX temető leletanyaga, beleértve a vörös okker rituális használatát és a kőből faragott műtárgyakat, jól mutatja, hogy ezek a korai szibériai közösségek komplex hitvilággal és magasan fejlett kézműves hagyományokkal rendelkeztek.