Évtizedeken át titok maradt Al Capone halálának valódi oka
2020. május 5. 14:59 Múlt-kor
Jó okkal ismert ma világszerte Al Capone neve: a köpcös, folyvást szivart rágcsáló gengszter számtalan filmet, irodalmi művet és zenei darabot ihletett páratlan pályafutásával, és számos imitátora is akadt a törvényt semmibe vevők közt. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy mire 1947-ben, 48 évesen meghalt, az agyát pusztító szifilisz miatt állapota már olyannyira leromlott, hogy egy 12 éves gyermekének megfelelő mentális készségekkel rendelkezett.
Korábban
Első számú közellenség
Habár több amerikai gengszter is az övéhez hasonló pályára állt az 1920-as években, a chicagói bandavezér külön kategóriába tartozott: egyszerű utcai „talpasból” az FBI által kimondott „első számú közellenség” titulusig vitte mindössze egy évtized lefolyása alatt.
Halála szokatlan mivolta szintén elkülöníti őt „kollégáitól”. Oka még fiatalon érte el őt: ifjú gengszterként kidobóként dolgozott egy bordélyban, ahol elkapta a betegséget. Capone az első tünetek megjelenését követően is úgy döntött, nem foglalkozik vele, és ennek megfelelően korán érte el a végzet.
Al Capone-ról a közvélemény többnyire a vele kapcsolatos apróságok mentén emlékezik meg: telt arca, a szája sarkában állandóan ott lévő szivar, a baseballmeccseken visszhangzó harsány nevetése, csíkos öltönyei és jellegzetes kalapjai mára a popkultúra ikonjaivá váltak.
Capone voltaképpen megragadta a törvénnyel szembeszálló pisztolyhős klasszikus 19. századi képét, és az új évszázad követelményeihez igazította, és a szesztilalom éveinek elsőszámú rendszerellenes szimbólumává vált.
A legújabb róla szóló szórakoztató mű a közeljövőben megjelenő Capone című film lesz, amelyben Tom Hardy fogja alakítani a börtönéveit töltő, a szifilisszel és a mentális leépüléssel küzdő, halálára szinte felismerhetetlen állapotba kerülő gengsztert.
Alphonse Gabriel Capone 1899. január 17-én született New York város Brooklyn negyedében, a salernói Angriból származó Gabriele és Teresa Capone (született Raiola) kilenc gyermekének egyikeként. Borbély édesapja és varrónő édesanyja igen keményen dolgoztak, hogy iskolába járassák gyermekeiket, a leendő maffiózót azonban 14 évesen kicsapták onnan, miután megütött egy tanárt.
A New York-i olasz alvilág eddigre már igencsak beszippantotta az ifjút, akit törhetetlen becsvágya hajtott kockátosabbnál kockázatosabb vállalozásokba, az uzsorázástól az erőszakos bűncselekményekig. Végzetét azonban nem egy utcai leszámolás, hanem egy viszonylag békés munka eredményezte – a chicagói gengszter, „Nagy Jim” Colosimo egyik bordélyának kidobójaként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.