Elhibázott döntések, mindent eldöntő rohamok: a középkor 9 sorsfordító ütközete
2018. szeptember 18. 15:56 Múlt-kor
Habár sok esetben a folyamatos háborúzás és a páncélos lovagok juthatnak az ember eszébe a középkorról, gyakran egyáltalán nem világos, mely ütközetek voltak a maguk korában a legjelentősebbek. Alább olvasható 9 ütközet a középkorból – némelyek ismertebbek, némelyek kevésbé, de mind óriási jelentőséggel bírtak.
Korábban
A Tours és Poitiers közötti ütközet (732)
A tours-i, illetve poitiers-i csataként is ismert, valójában valahol a két település között zajlott csata (amely nem tévesztendő össze az 1356-os poitiers-i csatával) jelöli a muszlim seregek legmélyebb behatolását Nyugat-Európa területére. A portyázások immár a mai Franciaország középső és északi vidékeit is fenyegették. 732-ben Abd al-Rahman serege elfoglalta Bordeaux-t Odo gróftól és aquitaniai katonáitól, majd észak felé indult. Odo addigi ellenségétől, Martell („kalapács”) Károlytól kért segítséget, aki az előző évben észak felől portyázott Aquitaniában. Olyan súlyosnak ítélték a mór fenyegetést, hogy erőiket egyesítve október 10-én Tours és Poitiers között megütköztek Abd al-Rahmannal.
Az egész napos harc során a frankok gyalog harcoltak, áthatolhatatlan pajzsfalat képezve, amely egy korabeli beszámoló szerint „egy jégfalhoz” volt hasonlatos. A muszlim könnyűlovasság nem tudta áttörni a frank gyalogság alakzatait, a csata hevében pedig maga Abd al-Rahman is elesett, ami elhozta a mór sereg összeomlását.
A mórok elleni harc a spanyol reconquistával („visszafoglalás”) folytatódott az évszázadok során, amelynek fordulópontja az 1212-es Las Navas de Tolosánál vívott csata volt. Mindazonáltal a muszlim uralom több mint hét évszázaddal Tours után is jelen volt az Ibériai-félszigeten – a Granadai Emírség csupán 1492-ben esett el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.