I. Ottót XII. János pápa német-római császárrá koronázza
2004. szeptember 13. 12:06
A császárrá koronázással teljesültek I. Ottó tervei, melyeket már 951-ben dédelgetett magában, amikor az akkor már sok nép feletti uralom rendszerét a császári méltósággal akarta kiteljesíteni. Törekvései azonban 952-ben a római Curia ellenkezésén megrekedtek. A politikai helyzet Rómában, 955-ben változott meg, amikor egy nagy hatalmú római szenátor 17 éves fia került Szent Péter trónjára XII. János néven. Az új pápa rendelkezett ugyan apja politikai becsvágyával, de annak államférfiúi tapasztalataival kevésbé. Megkísérelte a római Curia területét hadjáratokkal kiterjeszteni, de kudarcot vallott; e fáradozásai közben a pápa összeütközésbe került az ivreai II. Berengárral, aki 950-ben Itália királya lett ugyan, de egy évvel később el kellett ismernie I. Ottó német királyt hűbérurának. Berengár szembefordult a németek itáliai fennhatóságával és uralmának területét az egyházi állam költségén akarta megnövelni. Az erősen szorongatott pápa I. Ottótól kért segítséget. Sikeres támogatása jutalmául a császári koronát ígérte a német királynak. I. Ottó egy pillanatig sem habozott, hogy ezt az ajánlatot elfogadja. Még a hadjárat előtt Ottó a fiát, II. Ottót királlyá koronáztatta, hogy az utódlást biztosítsa. 961 nyarának végén nagy hadsereggel kelt át a Brenner-hágón, s Paviából egyenesen Rómában vonult, ahol 962. február 2-án XII. János pápa megkoronázta. Újra szabályozták a pápa és a császár közötti viszonyt: az ún. "Pactum Ottonianum", azaz a császár és XII. János közötti szerződés elismerte a Curia territoriális birtokjogát, s minden újraválasztott pápát kötelezett arra, hogy hűségesküt tegyen a császárnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap