2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

I. Justinianus trónra lép

2004. augusztus 1. 22:11

Az addigi társcsászár, I. Justinianus követi a konstantinápolyi trónon nagybátyját, I. Justinust. Társrégensévé feleségét, Theodorát, az egykori színésznőt nevezi ki. Justinianus célja, hogy katonai expanziós politikájával, átfogó közigazgatási és jogi reformmal helyreállítsa a római világbirodalmat. Uralkodása alatt számos sikeres hadjáratot vezet a vandálok ellen Észak-Afrikában, akik 534-ben Belizár hadvezérnek megadják magukat, továbbá a nyugati és keleti gótok, a szlávok és a perzsák ellen. Az ország megnövekedése azonban - az építkezésekhez hasonlóan - megterheli az államkasszát, és megemelt adóhoz vezet, aminek szociális és politikai nyugtalanság a következménye. Justinianusnak a közigazgatás ésszerűsítő megreformálására és a hivatalnokok körében burjánzó korrupció megszüntetésére irányuló kísérletei ellenére, az általa tervezett közigazgatási reform - amivel elsősorban az adóbevételek növekednek - a kezdeti szakaszban elakad. A nemesek és hivatalnokok pompás élete és a szolgák, katonák és parasztok nyomora közötti ellentmondás megmarad. Átütő sikert csak jogpolitikájában ér el a császár: a polgári és büntetőjogi törvények gyűjteménye, a "Corpus Iuris Civilis" összefoglalja a fennálló törvényi normákat és a császár rendeleteit, ezzel a császári uralom alapja lesz.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár