2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A zálogházak története

A pénz átmeneti hiánya egyidős a pénz használatával, és a megoldásokat is legalább ilyen régóta keresi rá az emberiség. Mindig akadt, aki épp bővében volt a pénznek, és szívesen juttatott belőle a kevésbé szerencséseknek – persze nem ingyen, és főleg nem biztosíték nélkül. A zálogkölcsön intézménye kézenfekvő megoldást jelentett mindkét fél számára, az aránylag egyszerűnek tűnő ügylet mégis sokáig a visszaélések melegágya volt. Ezen voltak hivatottak változtatni az Európában a XV. századtól kezdve elterjedő zálogházak.

Zálog az ókorban

A zálogosításról már a mózesi törvények is megemlékeznek. A Kivonulás könyve így ír: „Ha a népemből való szegénynek, aki közötted él, pénzt kölcsönzöl, ne viselkedj vele szemben uzsorás módjára. Ne követelj tőle kamatot. Ha embertársad köntösét zálogba veszed, napszálltakor add vissza neki” (2Móz 22, 24–25). Ezt a törvényt megerősíti a Második Törvénykönyv is: „Ha kölcsönt adsz embertársadnak, ne lépd át küszöbét, hogy zálogot végy tőle. Állj meg kint, s akinek kölcsönt adsz, az hozza ki neked a zálogot. Ha szegény, ne térj nyugovóra zálogával. Napnyugtakor vidd neki vissza a zálogot, hogy köntösében fekhessen le és áldjon téged” (5Móz 24, 10–13). A gyakorlatban a mózesi törvény megtiltotta a zsidóknak, hogy más zsidóknak vagy szegény adósoknak kamatra adjanak kölcsön.

A római jogban a zálogosítás először a fiducia formájában jelent meg. Ennél nem csupán a zálogtárgy birtoka, de tulajdonjoga is a hitelezőhöz került, kikötve, hogy köteles az adósság teljesítése után visszaszolgáltatni azt. Később alakult ki az adós érdekeit jobban védő pignus, amelynél a zálog átadásával csak annak birtokát kapta meg a hitelező, illetve a hypotheca, ahol nem történt meg a zálog átadása, csak annak lekötése a hitelező számára; ez utóbbi a mai jelzálogokhoz hasonlít, azzal a különbséggel, hogy nem vezettek róla központi vagy más nyilvántartást, így a visszaélés lehetősége a mainál jóval nagyobb volt. Érdemes megjegyezni, hogy a római jog szerint a kölcsönösszegek után csak a külön erről rendelkező szerződés (stipulatio) megléte esetén volt szabad kamatot felszámolni, és ennek mértékét sokáig egységesen 12%-ban maximalizálta a törvény.

Az első intézményesített, dedikáltan ilyen kölcsönügyletekkel foglalkozó zálogházakat a kínai történelemből ismerjük. Az i. sz. V. században némileg meglepő módon a buddhista kolostorok működtek mindenki által hozzáférhető ideiglenes pénzforrásként. A gyakorlatot hamarosan átvették a hivatalnokok, a kereskedők és a földbirtokosok is. A Csing-dinasztia korai időszakára (a XVII. század második felére) már 20 ezer zálogház létezett szétszórva a Közép Birodalmában, köztük olyanok is, amelyeket a császári háztartás igazgatásáért felelős intézmény üzemeltetett.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2023. tavasz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár