„Az evezős nép nem örül az ágynak, hanem korán felkel, nem hortyog és mocorog, hanem reggel nyolckor már csónakját szereli valamelyik »csónakgarázs« előtt. Körülbelül hétezer csónak indul útnak vasárnap reggel, és ha csónakonként csak három embert számítunk, huszonegyezer vadevezős forgatja a lapátot a Duna vizében. Szakértők meleg vasárnapon az újpesti hídtól Szentendréig ötvenezerre becsülik az evezősök és strandolók számát” – tudósított a Színházi Élet riportere 1928-ban. Írásunk hőse e színes világ egyik legszínesebb alakja. 

Wagner Frigyes 1868. március 22-én született Grazban, az 1920-as fogolytörzskönyv szerint 167 cm magas, gyenge testalkatú. Arca hosszúkás, arcszíne egészséges. Haja őszes, nyírott, homloka magas, egyenes, szemöldöke ívelt, szeme barna. Egyenes orrél, szája rendes, fogai hiányoznak, de alul-felül pótolva vannak, bajusza beretvált, és a bal kézfején van egy folt. Anyanyelve német, vallása római katolikus. A Dévai u. 9. fszt. 2-ben lakik. (A ház ma is áll a Váci és a Lehel út között.) Felesége Moisin Irma, két fia és két lánya van. Foglalkozása: kőnyomdász gépmester. A 27. gyalogezredben szolgált. Iskolai végzettsége 4 polgári. Vagyontalan. 1920. október 5-én este 10-kor tartóztatták le lopás vétségéért, október 9-én nem jogerős ítélettel került börtönbe, október 13-án szabadlábra helyezték. Az ügy 1923-ban a kúrián zárult. Ártatlanul vádolták.

Egyletben az erő

1892-ben, amikor Budapestre jött, a lehető legjobb helyen, Rigler József Edénél kezdett dolgozni. (A nyomda épp ekkoriban nőtt hatalmasra: 4-500 munkást foglalkoztatott, elnyerte a „császári és királyi udvari szállító” címet, Bécstől Egyiptomig exportált.) Wagneréknél 1894 és 1910 között sorjáztak a gyerekek: hét született, de egy kislány kétévesen meghalt, egy halva született, egy fiúcska pedig egy hónapot se élt meg, végül négy érte meg a felnőttkort. Első kisfia még a Tabánban jött a világra, aztán költözött a család végleg Angyalföldre.

Mondhatni, idáig ez csupán egy nyomdászsors a Monarchiából. Csakhogy Wagner 1903-ban a „Budapesti kőrajzolók, kőnyomdászok és azok rokon szaktársai szakegyletének” elnökeként lép elénk a Vasvári Pál utcai Meyer-vendéglőben, ahol összejöveteleiket tartották. A későbbi Senefelder Egylet a „grafikai munkásokat és munkásnőket” tömörítette, névadójuk a litográfia feltalálója. Nyelveket beszélő, művelt emberek, a magyar szociáldemokrácia és munkásmozgalom élharcosai, akik példamutatóan és sikeresen küzdöttek az emberibb munkakörülményekért, fizetésért, biztosításért.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. nyár számában olvasható.