Vérbaj és malária végzett a Mediciekkel
2004. július 1. 18:38
A paleopatológia módszereivel fény derülhet végre a reneszánsz idején Firenzében uralkodó Medici-család viselt dolgaira.
Korábban
Eleonora (vérbaj), és a kis Giovanni (malária) |
Az eddig feltárt maradványok esetében Gino Fornaciari, a pisai egyetem paleopatológusa DNS-próbákat vett, és apró kamerákkal vizsgálta a múmiákat.
Már az első vizsgálatok meglepő eredményeket hoztak: kiderült például, hogy az 1569-ben Toszkána nagyhercegévé kinevezett I. Cosimo felesége, Eleonora di Toledo 40 éves korában vérbajban halt meg. Fiai közül kettőt - Don Garziát és Don Giovanni bíborost - húsz éves korukban, 1562-ben a malária vitt el.
Piero (köszvény + ízület) |
A Mediciek vizsgálata két évi munkát ad a paleopatológusok vezető tudósának tekintett Fornaciarinak. Ő 25 éves pályafutása alatt vizsgálta többek között Szent Antal, Luigi Boccherini zeneszerző és Szent Zita maradványait.
A tudós elmondta: a Medicieket viszonylag jó körülmények között tudja vizsgálni, hiszen a kripta száraz levegője ideális feltételeket biztosított a holtak természetes konzerválódásához, mumifikálódásához.
A Mediciek egyszerű kereskedő (bankár) családból egyetlen évszázad alatt uralkodókká küzdötték fel magukat, és beházasodtak Európa legjelesebb királyi házaiba, így a francia és osztrák dinasztiába. Ők uralkodtak Firenzében a 1434-től 1737-ig - bár kétszer is száműzetésbe kellett vonulniuk -, s a család 1743-ban halt ki.
(MTI Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap