Az utolsó magyar királyfi

Ottó 1930. november 20-án töltötte be tizennyolcadik életévét. Nagykorúvá vált és apja uralkodói címeit is megörökölte. Zita ünnepélyes nyilatkozatában fiát császárként és királyként köszöntötte. Magyarországon az Apponyi Albert, majd Károlyi József irányította Legitimista Főtanács, Ausztriában a Friedrich Wiesner és Max von Hohenberg, Ferenc Ferdinánd fia által vezetett Eiserner Ring nevű szervezet irányította a királyság visszaállításáért folytatott küzdelmet. Bár a trónörökös állandó kapcsolatban állt a magyar legitimistákkal is, akiket "rendkívül értékes diplomáciai támasztéknak" tartott, a harmincas évek második felétől egyértelműen az osztrák függetlenség megőrzése kötötte le a figyelmét. Az osztrák Első Köztársaság történetében a legitimizmus soha nem vált igazi tömegmozgalommá. Gustav Wolff ezredes Kaisertreue Volkspartei nevű szervezete az 1923-as választásokon a remélt 30-60 ezer helyett csupán 3474 szavazatot kapott, a leadott szavazatok 0,1 százalékát. 1928-ban Hainisch szövetségi elnök azt állította, hogy Ausztriában már csak 5 százalék monarchista van. Ráadásul a legitimista erők egységes fellépését akadályozta felfogás- és stílusbeli megosztottságuk is. Az Anschluss-párti nagynémetekkel szemben például a következő kirohanás jelent meg: "Azoknak, akik a mi régi, tiszteletre méltó Gott erhalténkkal szemben annak majomparódiáját, a Deutschland über allest részesítik előnyben, csak azt az egy tanácsot adhatjuk, festessék a legértékesebb testrészüket majomfarszínű fekete-vörös-sárgára és ugrándozzanak ide-oda teutsch Wotan-tölgyeiken." Az egység csak közvetlenül az Anschluss előtt jött létre. A húszas években a királykérdés hosszú időre eltűnt a nagypolitika színpadáról, majd -- az Anschluss-veszély miatt -- a harmincas években egyre nőtt a monarchisták befolyása, és a kormány értékes szövetségesévé váltak megalkuvás nélküli náciellenes magatartásuknak köszönhetően. Az osztrák monarchisták egyetlen politikai csoportként sohasem változtatták meg az Anschluss-szal kapcsolatos álláspontjukat, és nem tették azt taktikai megfontolásoktól függővé. Ugyanakkor Ausztriát Poroszországgal szemben, mint a jobbik németséget és második német államot határozták meg. A legitimisták osztrák identitástudata fontos eleme volt az 1945 után kifejlődő osztrák nemzeti öntudatnak a kormány által 1933-tól propagált Ausztria-ideológia részeként. 1930 júniusában az osztrák legitimisták -- feladva korábbi, a Pragmatica Sanctio érvényességére vonatkozó álláspontjukat -- lemondtak az úgynevezett nagyosztrák programról, és a monarchia restaurációját immár Ausztria 1920-as határai között képzelték el. Távlati célként azonban továbbra sem adták fel a dunai monarchia visszaállításának tervét. 1933 őszén a korporatív eszmének, illetve a függetlenségnek és Ausztria különleges küldetésének hangsúlyozására jött létre a Vaterländische Front, a pártok betiltása utáni egyetlen politikai akarat kifejezési fóruma, amelyhez a legitimisták már az alapítás pillanatában testületileg csatlakoztak. A harmincas évek közepétől hangsúlyozták, hogy Ausztria számára semmilyen kétoldalú szerződés nem tiltja a restaurációt, és az államforma megválasztása tisztán belpolitikai kérdés. Az olasz nagyhatalmi támogatás következtében a harmincas évek elején megnőttek egy ausztriai restauráció esélyei. A Volks-Zeitung nevű innsbrucki szociáldemokrata lap 1931-ben közölte azt az álhírt, hogy ötven tiroli helység díszpolgárává választotta Ottót. A legitimisták "felkarolták" az ötletet, és az Anschlussig az osztrák községek több mint egyharmada, 1603 osztrák település (az összesen 4400-ból) követte az első községet, a tiroli Ampasst, és adományozott Ottónak díszpolgári címet és a helyben lakáshoz szükséges úgynevezett Heimatrechtet. A városok közül elsőként Kismarton követte a példát, ahol Ottó köszönőlevelének és az 1934-ben hazatért Jenő főherceg jelenlétének köszönhetően szabályos ünnepség alakult ki. Nem választott, hanem a kormány által kinevezett, nagyrészt kisközségi testületek voltak ezek, ugyanakkor az is igaz, hogy a monarchisták iránti rokonszenv sokkal nagyobb volt, mint a tényleges tagság száma. 1935-ben Ausztria köztársaságból szövetségi állam lett, amelyben az államfőt az ország polgármesterei választják. A hivatásrendi alkotmány életbe lépésével az Eiserner Ring újabb követelése teljesült. A hadsereg újra a régi osztrák egyenruhákban, és a régi rendfokozati jelzésekkel pompázott, a csapattestek osztrák uralkodók és hadvezérek nevét vették fel. Ferenc József szobrának felállítására állami gyűjtés indult. A köztársaság kikiáltásának napja (1918. november 12.) már nem állami ünnep, hanem "a nyugalom, a megfontolás és az elgondolkodás napja..." lett. Dollfuss kancellár így vélekedett a királykérdésről: "Nem vagyok legitimista, osztrák hazafi vagyok. Ha meggyőződöm arról, hogy a monarchia hasznára válik az országnak, akkor Ausztria inkább ma, mint holnap váljon monarchiává."