Hugh Hefner írógépe mellett Viagra-tabletta tárolására szolgáló gyűrűje is elkelt egy Beverly Hills-i árverésen
2018. december 4. 12:14 MTI
Hugh Hefner hagyatékának egy részét árverezték el a hétvégén Beverly Hillsben, ahol a Playboy-alapító írógépe 162 500 dollárt (46 millió forintot) ért meg új tulajdonosának. A Julien’s aukciósház közlése szerint az Underwood gépet Hefner egyetemi éveiben használta.
Korábban
Az árverésen több személyes tárgyát, például selyempizsamáit és egy olyan gyűrűt is elárvereztek, amely Viagra-tabletta tárolására alkalmas rekesszel rendelkezik. Utóbbit 22 400 dollárért (6,3 millió forintért) adták el. Hefner első, 1953-as Playboy-magazinja, címlapján Marilyn Monroe-val, 31 250 dollárért (8,8 millió forintért) kelt el. Egy külön Hugh számára készített Monopoly-játékot pedig 19 200 dollárért (5,4 millió forintért) értékesítettek. Ahogyan azt korábban is bejelentették, az aukció teljes bevétele a Hugh M. Hefner Alapítványhoz kerül.
Hefner 2017 szeptemberében hunyt el 91 éves korában. Ikonikussá vált magazinját 1953-ban alapította, mely meztelen képeivel, cikkeivel, interjúival és a nőkkel való bánásmódról szóló tippjeivel a következő évtizedekben megváltoztatta a prűd amerikai társadalom erkölcsről alkotott elképzelését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap