A XIX. század második felében Magyarországon közel húszezer értelmi fogyatékos, korabeli szóhasználattal tompaelméjű, cretin, illetve hülye élt. Többnyire keresőképtelenek, korabeli felfogás szerint „nem hasznos tagjai a társadalomnak”. Míg a század második felére a testi fogyatékosok nevelésének intézményes háttere egyre nagyobb figyelmet kapott, addig a Frim Jakab körmendi tanító által alapított „hülyenevelő” intézet volt az országban az egyetlen értelmi fogyatékosokat fogadó nevelőintézet.

A 22 éves Frim Jakab 1874-ben 200 forint támogatást kapott Trefort Ágoston közoktatási és vallásügyi miniszter révén egy tanulmányúthoz, ezért tudta meglátogatni Nyugat-Európa „idioták és cretinek” számára fenntartott nevelőintézeteit. Párizsban Édouard Séguin, Badenben Jan-Daniel Georgens gyógypedagógiai módszerével ismerkedett meg. Megfordult Rigában, majd a Monarchia intézeteit is végigjárta. Utazása előtt és után a hülyék ügyére újságcikkek sorában hívta fel a figyelmet. Frim kiindulópontja, hogy a hülyék teljes mértékben nem gyógyíthatók, viszont megfelelő gondozással hasznos állampolgárokká fejleszthetők.

„A tökéletes elsatnyulástól megóvni”

Hazaérkezése után Frim megszerezte a Munka szabadkőműves páholy támogatását, így 1875. november 1-jén, Rákospalotán „magán-jótékonysági tápház” nyílt hülye gyermekek részére. A helyszín kiválasztásakor az egészségesnek vélt környezet játszott szerepet. Az intézet lakó-, dolgozó- és fürdőhelyiségekkel felszerelt, szabad térrel rendelkező két épületben kezdte meg működését. Célja „ügyefogyott és hülye, 5-16 éves gyermekeket, minden tekintet nélkül a nem- és vallásra, kiknek ápolása, nevelése és kiképzésére a család és a nyilvános iskola nem elegendő, nevelni és lehetőleg kiképezni”.

Frimnél az erkölcsi nevelés kiemelkedő szerepet játszott, így intézetében a képzés fontos eleme lett a vallásoktatás. Emellett tantervében „hasznos mezei és kézmű-iparfoglakozások elsajátítása” (kertészkedés és „könnyű kézi munkák”) szerepeltek. A hatékony kezeléshez szerinte pszichológia, fiziológia, gyógytan és pedagógia összefogására van szükség. Elengedhetetlen a rendszeres testmozgás, a tisztálkodás és a tápláló étrend. A nevelés gondosságot, kitartást, türelmet és szigorú következetességet igényel. A két legfontosabb irányelv: „lassankénti fejlesztés” és „lépésről lépésre haladás”.

Az intézet kezdettől fogva ápolóintézetként is működött, mivelhogy a képezhetetlen gyermekeket „őrizni, ápolni és (…) a tökéletes elsatnyulástól megóvni” kívánták. Emellett cél volt az intézeti képzésen átesett vagy idősebb hülyék számára a „valamely kézmű megtanulására”, de legalábbis hasznos foglalkoztatásra lehetőséget biztosítani.

A Munka intézetnek nem írtak házirendet vagy szabályzatot, a házvezetés, nevelés és tanítás terén „kizárólag az erkölcs szolgál irányadóul”. Ugyanakkor „amit a tapasztalás és tudomány az intézet céljainak elérésére nyújt, mind az gondosan alkalmaztatik”. Az elhelyezés tápdíjat kértek, amelyet negyedéves részletekben előre kellett fizetni. Ennek fejében az intézet lakást, élelmet, tanítást és orvosi kezelést biztosított. A növendék kivételét negyed évvel korábban írásban kellett jelezni.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavasz számában olvasható.