Egy repedésnek köszönhetően került elő a páratlan iratgyűjtemény
2015. szeptember 25. 17:55 MTI
A budapesti zsidóság sárga csillagos házakba költöztetését előkészítő lakásügyi dokumentumokat találtak egy Kossuth téri ház egyik lakásának felújításakor. A megtalálás részleteiről és a különleges dokumentumok feldolgozásáról Budapest Főváros Levéltára vezetői - Kenyeres István főigazgató és Sipos András főosztályvezető - valamint a lakást megvásárló és azt felújító házaspár adott tájékoztatást a médiának pénteken.
Korábban
A fellelt dokumentumok egy része a Kutatók éjszakája rendezvény keretében péntek este 11 óráig megtekinthető a levéltár Teve utcai épületében. A zsidótörvények alá eső magyaroknak 1944. június 21-i határidővel kijelölt kényszerlakhelyre, az úgynevezett csillagos házakba kellett költözniük. A június 17-i rendelet előírta, hogy a lakók házaik bejárata fölé jól látható, mint a rendelet fogalmazott, "kanárisárga" Dávid-csillagot helyezzenek el.
A lakásügyi iratanyag a Parlamenthez közeli Kossuth tér 13-15. száma alatti épület egyik negyedik emeleti lakásából került elő. Az új tulajdonosok szeptember elején egy repedést találtak a falon, majd miután azt megbontották, kiderült, hogy a lakásukat egy dupla fal határolja, amelyben tömbökben régi papírok, dokumentumok vannak. A lakástulajdonos Berdefy házaspár ezt követően fordult szakemberekhez, a levéltár munkatársaihoz, akik megállapították, hogy a dokumentumok, az úgynevezett adatszolgáltatási ívek 1944 júniusából származnak, abból az időből, amikor egy kormányrendelet alapján az egész városban összeírták, melyik lakásban élnek zsidók és nem zsidók.
A fellelt dokumentumok az - akkori - vélhetően teljes XI., XII, XIV. és részben a XIII. kerületi házak tulajdonosait, a lakók neveit tartalmazza, feltüntetve egyebek mellett azt is, mennyi lakbért fizetnek.
A levéltár vezetői arról beszéltek, hogy a német megszállás után kezdeményezett lakásügyi eljárásnak álcázott összeírás volt az alapja annak, hogy később hol jelölték ki a csillagos házakat és az is, hogy kiket költöztettek oda. A 61 kilogrammnyi dokumentum a falszigetelésnek köszönhetően meglepően jó állapotban került elő, így az iratok restaurálása, majd digitalizálása nem lesz nehéz feladat a levéltár szakembereinek.
A dokumentumok azért a Kossuth tér 13-15 szám alatti épületből kerültek elő, mert 1944 júliusában ott működött a lakásügyi kormánybiztosság, ám arról egyelőre semmit nem tudni, ki, mikor és milyen céllal rejtette el a dokumentumokat. A levéltár vezetői köszönetüket fejezték ki az anyagot átadó házaspárnak, és arról beszéltek, nem tartják képtelenségnek, hogy lehetnek még máshol is hasonló dokumentumok, ezért azt kérték, ha hasonló iratok kerülnek elő, azt jelezzék az intézményüknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20