Hogyan románosodott el Románia?
2015. május 8. 14:28 MTI
Hogyan románosodott el Románia címmel mutatták be csütörtökön este Bukarestben Lucian Boia népszerű román történész legújabb könyvét, amely azt vizsgálja, hogy Trianon óta miként nőtt meg a román etnikumú lakosság számaránya az országban, miközben csökkent a kisebbségeké.
Korábban
A Humanitas kiadó gondozásában megjelent kötetet a kiadó egyik könyvesboltjában mutatták be mintegy kétszáz érdeklődő jelenlétében. Boiának az elmúlt években ez a harmadik olyan kötete, amely Romániáról szól. Az elsőben a román uralkodókról írt, a második magyar nyelven a kolozsvári Koinónia Kiadó gondozásában is megjelent Miért más Románia? címet viseli. Ennek a könyvnek a román kiadása nagy sikernek örvendett. Ezzel kapcsolatban Boia elmondta, hogy nem kereskedelmi megfontolásból választja témáit, ezek foglalkoztatják, és "kiírja" magából. Az előző két, esszéisztikusabb kötethez képest a mostani nehezebben állt össze - mondta, többet kellett dolgoznia rajta, mivel számos adattal támasztotta alá állításait.
Boia a nemzet fogalmáról elmondta, hogy Romániában a politikai nemzettel ellentétben ma is elsősorban etnikai nemzetben gondolkodnak az emberek, és a vallás is fontos szerepet játszik a nemzet meghatározásában. Kifejtette: a nemzetállamok soha nem azért léteztek, hogy védjék a kisebbségeket, mert elsősorban az a szerepük, hogy erősítsék a többségi nemzetet, és növeljék az állam homogenitását. "A nemzetállam adottságai révén elnyeli a kisebbségeket, és asszimilálja őket" - állapította meg.
Hozzátette, Kelet-Közép-Európában színes volt a lakosság etnikai összetétele, a nemzetiségek meglehetősen összekeveredve éltek, így az első világháború után lehetetlen volt úgy meghúzni a határokat, hogy mindenkinek megfeleljenek. Megállapította, hogy az elmúlt csaknem egy évszázad alatt Románia vesztett nemzetiségi sokszínűségéből, hiszen az 1930-as romániai népszámlálás szerint a lakosság 72 százaléka volt román, míg 2011-ben már csaknem 90 százaléka.
Boia megállapította, hogy a román nemzetállam homogenizációs törekvése sikerrel járt. Hangsúlyozta, ennek ugyanakkor megvoltak az előnyei is, hiszen ma Románia sokkal összeforrottabb és szilárdabb, a különböző történelmi régiókban élő románok közötti különbségek is jelentős mértékben csökkentek. Rámutatott: a román nemzetállam homogenizációs törekvése egyáltalán nem egyedülálló, hiszen számos európai országban csökkent a nemzeti kisebbségek aránya az elmúlt mintegy száz évben.
Úgy vélte, Románia ugyanakkor védte is a kisebbségeit, hiszen például Lengyelország és Csehország ma sokkal homogénebb a lakosság nemzetiségi összetételét tekintve mint Románia, holott a két országban a nemzeti kisebbségek aránya magasabb volt az első világháború után, mint Romániában. Ugyanakkor elismerte, hogy a németek és a zsidók drasztikus létszámcsökkenése nagy veszteség Románia számára, és ma sokkal jobb lenne, ha létezne ez az egykor 750-750 ezer főt számláló két közösség.
A román történelemírás tabuit feszegető, és emiatt gyakran a román nacionalisták célkeresztjébe kerülő történész megállapította, hogy ez utóbbiak most örülhetnek, hiszen a kötetben leírta, hogy Románia felbomlásának a veszélye az ország határain belül már nem létezik, és a magyarok végérvényesen elvesztették Erdélyt azáltal, hogy számarányuk ebben a történelmi régióban 20 százalék alá csökkent.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap