Nők a magyar tudományban
2010. május 4. 09:08
Csaknem négyszáz hazai tudós pályaképét tartalmazza egy, a Magyar Tudományos Akadémián múlt héten bemutatott új kötet.
Korábban
"Öröm egy olyan könyv megjelenése, amelyből kiderül, hogy a közhiedelemmel ellentétben Magyarországon milyen fontos a nők hozzájárulása a tudományos élet eredményeihez" – hangsúlyozta az MTA elnöke a „Nők a magyar tudományban” című kötet ünnepélyes bemutatóján. Pálinkás József hozzátette: a nők számára ma még sokszor nehezebb az előrejutás a tudományos pályán, de reményét fejezte ki, hogy néhány évtized múlva eljön az az idő, amikor a jelenleginél kiegyensúlyozottabb lesz a nemek aránya a tudóstársadalomban.
A Balogh Margit és Palasik Mária történészek által szerkesztett kötetet az MTA két tagja is méltatta. Detrekői Ákos akadémikus a 382 tudós nő portréját tartalmazó könyv alapján a valamilyen szempontból úttörők alakját idézte fel. Utalt azonban nehézségeikre is. Felhívta a figyelmet például az első magyar orvosnő, Hugonnay Vilma történetére. A tanulmányait Svájcban folytató és diplomáját 1879-ben megszerző grófnő oklevelét és doktori címét csak majdnem két évtizedes küzdelme után ismerték el Magyarországon.
"Válságos időkben szükség van olyan könyvekre, amelyek pozitív példákat állítanak az emberek elé. Ez egy ilyen kötet" – mondta Csaba László akadémikus. A közgazdászprofesszor szerint a műből kiderül, hogy mennyi nehézséget voltak képesek legyőzni céljaik elérése érdekében a női kutatók. Szerinte az élettörténetek és pályaívek olvasói számára egyértelművé válik, hogy a sztereotípiák nem, az ilyen könyvek azonban hozzájárulhatnak a társadalom megváltozásához.
Mint azt a szerkesztők elmondták, a kötet a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Jedlik Ányos Programjának keretében, négyéves munkával készült el. A mű személyes interjúk alapján készült rövid életrajzokban mutatja be a majd’ négyszáz női tudós munkásságát. A Napvilág Kiadó által megjelentetett kötetben az egyes személyek pályáját a kutatók publikációjából álló válogatás és több esetben a róluk szóló irodalom egészíti ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- A közönség részéről is kritika érte Seurat, a pointillizmus nagymesterének képeit
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap