2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ősszel még a föld alatt voltak a leletek

2010. április 19. 11:01

Megnyílt a Van új a föld alatt című kiállítás az Aquincumi múzeumban. A tárlat – immár tizennegyedik alkalommal – mutatja be a BTM legszebb, legérdekesebb ásatási leleteit.

„A bemutatott csaknem háromszáz tárgy egy része ősszel még a föld alatt volt” - mondta el a műemlékem.hu-nak Láng Orsolya régész, a kiállítás rendezője. Hozzátette: így ezeket a leleteket nagyon gyorsan kellett restaurálni, hogy a látogatók már most a 2009-es ásatási évad eredményei között láthassák azokat. Egyébként százezres nagyságrendű leletszámból választották ki azokat, amelyek a kiállításra kerültek.

Ugyan a tárlat nagy figyelmet szentel az M0-ás körgyűrű feltárásainak, az egyik legérdekesebb, most bemutatott tárgy mégis a hajdani Aquincum területéről került elő: mint már beszámoltunk róla, a negyedik század legvégére, ötödik század elejére keltezhető csontfésű (amely egy sír melléklete volt) fontos adalékkal szolgál a római provincia egykori fővárosának utolsó korszakáról. Valószínűleg a polgárváros egyik utolsó lakójának a nyughelyét sikerült megtalálni (azért nem az utolsóét, mert kellett, aki eltemesse a fésű tulajdonosát).

Különlegessége még a kiállításnak az a kettős (anyát és gyermekét tartalmazó) szkíta sír, amelyet teljes egészében kiemelve nézhetnek meg a látogatók.

„Az évről évre megrendezett tárlaton korábban az ős- és római kor leletei voltak láthatók, ám ez most kiegészült a középkori anyaggal” - mondta Láng Orsolya. Így láthatók kőfaragványok a Hajógyári-szigeten több éve végzett feltárásokról is. Ugyan a sziget valószínűleg legértékesebb leletegyüttese, az egykori helytartói palota romjai még a föld alatt vannak, azonban a középkorból származó majorság feltárása bizonyította, hogy a római kor után is újra és újra megtelepedtek a területen.

A Van új a föld alatt: válogatás a 2009. év legszebb budapesti ásatási leleteiből című kiállítás 2011. március 31-ig tekinthető meg az Aquincumi múzeumban.

Képgaléria a kiállítás berendezéséről a műemlékem.hu magazinjában

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár