Mára már szinte teljesen feledésbe merült, hogy 1898-ban az Osztrák-Magyar Monarchia Magyarországán nemzeti ünneppé emelték április 11-ét, az 1848-as alkotmányos és polgári átalakulást rögzítő un. áprilisi törvények szentesítésének emléknapját. Ez az ünnepnap érvényben volt egészen 1927-ig, március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánításáig. A szabadságjogok gyakorlásától megfosztott, idegen fegyverek által megszállt országban – a hatalom színfalai mögött, letagadhatatlanul – mindig is jelen volt március 15-e eredeti, a nemzeti önrendelkezést és a demokratikus jogokat jelképező ereje. Ezért kézenfekvőnek bizonyult, hogy a rendszerváltozás lehetőségének közeledtével az 1980-as évek végének március 15-i évfordulóin egyre erőteljesebben tört felszínre a nemzet szabadságvágya.

Mára már szinte teljesen feledésbe merült, hogy 1898-ban az Osztrák-Magyar Monarchia Magyarországán nemzeti ünneppé emelték április 11-ét, az 1848-as alkotmányos és polgári átalakulást rögzítő un. áprilisi törvények szentesítésének emléknapját.

A Horthy-korszakban a hatalom, egyaránt elhatárolódva az 1918-as és 1919-es változásoktól, önmagát ellenforradalmi rendszerként meghatározva, nehezen tudott megbarátkozni március 15-e forradalmi tartalmával, mégis, a 80. évfordulóhoz közeledve, 1927 novemberében gr. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter indítványára – Kossuth Lajos örök érdemeinek törvénybe iktatása mellett – március 15-ét nemzeti ünneppé emelték. Ezzel a döntéssel 1848 népszerűségében bízva, tudatosan igyekezték felhasználni a forradalom emléknapját saját politikai üzeneteik közvetítésére. Az 1930-as években a hatalom hivatalos március 15-i ünnepségei – az eredeti hagyományos helyszíneket is elhagyva a Hősök terén, illetve az irredenta szobroknál rendezett nagyszabású rendezvényeken – a háború felé sodródó ország militarizálódásának szellemét viselték magukon.

1945 márciusában a nyugati országrészben még dúltak a harcok, de Szegeden a Független Kisgazda Párt képviseletében Balogh István római katolikus pap és a kommunista Rákosi Mátyás közösen emlékezett a forradalom évfordulójára. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány pedig nemzeti ünneppé nyilvánította március 15-ét.Az 1947-től végérvényesen kiépült kommunista hatalom saját előképét akarta látni az 1848-as forradalomban, és 1848 eszméivel együtt sajátította ki a megemlékezéseket is.

1947-ben immár új helyszínen, a parlament előtti Kossuth téren soha nem látott monumentális ünnepséget rendeztek. A teret zsúfolásig megtöltő több ezres tömeg előtt Rajk László belügyminiszter mondott ünnepi beszédet, a központi transzparens pedig csupán ezt a rövid, de sokatmondó üzenetet hordozta: „Le a nép ellenségeivel!” Az 1948. évi centenáriumi megemlékezésen ugyanitt, Tildy Zoltán köztársasági elnök és Nagy Imre, az országgyűlés elnökének jelenlétében Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkára beszélt. A következő években az 1948-as évfordulót még uraló Kossuth-Petőfi-Táncsics alakja mellé, illetve helyére bekerült a Lenin-Sztálin-Rákosi hármas alakzat, s a nemzeti trikolór színeit immár határozottan elnyomta a vörös.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2010. tavasz számában olvasható.